by

Oxlade-Chamberlain visszatérésére még várni kell

2013. November 29. Friday in Angol Premier Liga, Hírek

Alex OxladeChamberlain

Az Arsenal játékosának sérülése nem a megfelelő ütemben javul, ezért várhatóan már csak jövőre térhet vissza.

 

Alex Oxlade-Chamberlain még az angol bajnokság első fordulójában dőlt ki a sorból, az augusztus 17-i, Aston Villa elleni bajnokin ütközött Antonio Lunával, az összecsapás nyomán pedig térdsérülést szenvedett. Ugyan csak hat hét kihagyást jósoltak neki, ám eddigi gyógyulási üteme nem igazolja a korábbi elképzeléseket. Az elmúlt három hónap egyelőre nem volt elegendő a teljes felépüléséhez, az előzetes várakozásokkal ellentétben a középpályás állapota nem a megfelelő ütemben javult.

A korábbi információk szerint már akár novemberben, de legkésőbb decemberben visszatérhetett volna Oxlade-Chamberlain, ám térde nem fogadta jól a kezeléseket, ezért jelen állás szerint megjósolhatatlan, hogy a játékos mikor léphet ismét pályára az Arsenalban. A londoni klub reményei szerint Oxlade-Chamberlain valamikor január elején térhet vissza, Arsene Wenger bízik benne, hogy a játékos az FA-kupa 3. fordulója előtt ismét játékra jelentkezhet.

Az Arsenal az angol bajnokság 13. fordulójában a Cardiff Cityt látja vendégül, a londoniak a tabella élén, a Cardiff pedig 15. helyen várja a szombati összecsapást. A bajnokság előző körében az Arsenal hazai pályán 2-0-ra verte a Southamptont, míg a Cardiff nagy meglepetésre döntetlent játszott a bajnoki címvédő Manchester Uniteddel.

Az Arsenal elmúlt öt bajnokijából négyet megnyert, míg ellenfele mindössze egyszer szerezte meg mindhárom bajnoki pontot. A Cardiff szombati sikerének az oddsa 6.50, a döntetlenre 4.00, az Arsenal győzelmére 1.61 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply