by

Négy játékos is visszatérhet a Levanténél

2014. May 4. Sunday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Joaquin Caparros

Sokat javult a Levante labdarúgócsapatánál a helyzet, legalábbis így értékelte kulcsjátékosai visszatérését Joaquín Caparrós vezetőedző a vasárnapi, Atlético Madrid elleni bajnoki előtt. A Levante nagyon rossz szériában van, a legutóbbi kilenc bajnokija közül mindössze egyet tudott megnyerni (március 31-én a Granada otthonában 2-0-ra győzött), emellett még három összecsapáson szerzett pontot: az Espanyol és a Getafe ellen 0-0-ra, legutóbb pedig az Elce otthonában 1-1-re végzett.

 

Ami jó hír Caparrós mesternek, hogy a védő David Navarro, illetve a középpályás Sergio Pinto is felépült sérüléséből, előbbi jobb lábának húzódását kezeltette hosszabb ideig, utóbbi pedig gyomorproblémái miatt nem játszhatott legutóbb.

Visszatérhet eltiltásából David Barral és Juanfran Garcia is, akik legutóbb sárga lapjaik miatt nem lehettek ott a pályán – a Juanfran-csata azonban elmarad, mert az Atlético hasonló nevű játékosa a legutóbbi, valenciai 1-0-s győzelemmel véget ért mérkőzésen piros lapot kapott.

A hazaiaknál így már csak a szenegáli csatár, Baba Diawara, illetve az osztrák támadó, Andreas Ivanschitz kénytelen a lelátóról nézni az összecsapást, de kérdéses a mozambiki Simao Mate szereplése is, mert a játékos a klub engedélyével, személyes okok miatt nem edzett a héten.

A Levante számára nem létszükséglet a győzelem, hiszen erős középcsapat, és nem fenyegeti a kiesés réme. Viszont az Atlético ellen presztízskérdés lehet a győzelem vagy a pontszerzés, hiszen így a csapat döntő tényező lehet a bajnoki aranyért vívott harcban.

A hazaiak győzelmére 15.00 az odds, a döntetlen 5.50, míg az Atlético idegenbeli sikerére 1.22 szorzóval lehet fogadni.

A vendégek teljes erővel a bajnokságra koncentrálhatnak, szerdán ugyanis a Chelsea otthonában kiharcolták a BL-döntős szereplést. Diego Simeone együttese a legutóbbi kilenc bajnokiját megnyerte, és egy 10. sikerrel a Levante otthonában is javítana mérlegén: legutóbb ugyanis 2007-ben tudott nyerni az Estadio Ciudad de Valenciában, azóta kétszer is kikapott 2-0-ra, legutóbb pedig 1-1-es döntetlenre végzett.

Forrás: Unibet

Leave a Reply