by

Nagyot húzott a Chelsea

2014. February 1. Saturday in Angol Premier Liga, Hírek

Kurt Zouma

A Liverpool egykori legendás labdarúgója, Kenny Dalglish szerint a januári átigazolási időszak legnagyobb angol nyertese egyértelműen a Chelsea együttese volt.

 

A szakember a Mirrornak azt mondta, a londoni együttes már azzal nagyon húzott, hogy eladta a Manchester Unitednek Juan Matát 37,1 millió fontért, az igazán nagy vétel azonban az a Kurt Zouma, akivel öt és fél éves szerződést kötött.

A 19 éves védő ugyan a szezont még eddigi klubjában, a francia St. Etienne-ben fejezi be kölcsönben, de egyértelműen övé a jövő, hiszen Európa egyik legígéretesebb védőjeként tartják számon. Rajta kívül még Nemanja Matics, Mohamed Salah és Bertrand Traore került a Stamford Bridge-re.

Távozott viszont Gael Kakuta, aki 2011 óta csak kölcsönben szerepelt, a Fulham, a Bolton, illetve holland Vitesse után most a Lazio szerezte meg a szezon végéig. Az olaszoknak kellett is az erősítés, Hernanes ugyanis 2018-ig aláírt az Interhez.

Az Arsenal meglepetésre a 31 éves, 108-szoros svéd válogatott középpályással, Kim Källströmmel erősített, akit az orosz Szpartak Moszkvától vett kölcsön. Arséne Wenger nem véletlenül döntött így, Aaron Ramsey, Jack Wilshere és Mathieu Flamini hiányában szüksége van rutinos játékosra a középpályán.

Källström vasárnap a Crystal Palace ellen mutatkozhat be: az Arsenal győzelmére 1.22 az odds, a döntetlenre 7.00, míg a vendégek sikerére 16.00 szorzóval lehet fogadni.

A Manchester United kölcsönadott nyolc fiatal játékost – Federico Macheda, Tyler Blackett, Tom Thorpe (mind Birmingham), Charni Ekangamene, Sam Byrne (mindkettő Carlisle), Tom Lawrence (Yeovil) – míg Wilfried Zahát kölcsön -, Fábiót pedig eladta a Cardiffnak.

A Fulham fél évre kölcsönadta Dimitar Berbatovot a Monacónak, helyére érkezett Kosztasz Mitroglu az Olimpiakosztól. A svájci Philippe Senderos Valenciába ment, így várhatóan Johnny Heitinga (Everton) igazol a londoniakhoz, akik kölcsön kapták a Tottenhamtől Lewis Holtbyt.

A Juventus a Southamptonból erősített, és kölcsönvette Pablo Daniel Osvaldót. Az olasz válogatott csatár tavaly még a Romát erősítette, a fővárosiak ezúttal a Sao Paulo bekkjére, Rafael Toloit-ra csaptak le.

A Dortmund a Partizan Beograd 21 éves játékosát, Milos Jojicsot szerződtette, míg az Atlético Madrid 2011 után ismét kölcsönvette a wolfsburgi játékmestert, Diegót.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply