by

Most már a Queens Park a favorit

2014. May 12. Monday in Angol Championship, Hírek

Harry Redknapp

Az angol Championship rájátszásának elődöntőjében a Queens Park Rangers 0-0-s döntetlent játszott a Wigan Athletic vendégeként az első mérkőzésen. A visszavágó előtt Uwe Rösler úgy érzi, már a londoniakon van a nyomás.

 

A Wigan menedzsere szerint a Queens Park nem akart minden áron nyerni, a döntetlen nekik tökéletesen megfelelt, viszont így hazai pályán már ők számítanak az esélyesebbeknek, emiatt pedig komoly nyomás nehezedett rájuk.

“Összességében úgy gondolom, hogy a döntetlenért utaztak ide, amit meg is kaptak” – mondta a német szakember, aki a szezon közben vette át a csapat irányítását. “Most már az ő vállukon van a teher, és én úgy vélem, továbbra is mindkét együttesnek ugyanannyi esélye van a továbbjutásra.”

Az első mérkőzésen a vendégek előtt nem sok lehetőség adódott, a hazaiak domináltak, viszont gólt nem tudtak szerezni, pedig Jordi Gomez és Marc-Antoine Fortune előtt is remek lehetőség adódott. Rösler szerint nem rossz eredmény a döntetlen, továbbra is versenyben vannak, és a szakember szerint reális esélyük van arra, hogy ott legyenek a Wembley-ben.

Harry Redknapp, a QPR menedzsere szerint sincs lefutva a párharc, és csak azért számítanak talán valamivel esélyesebbnek, mert otthon, saját közönségük előtt léphetnek majd pályára hétfő este. Márciusban a Loftus Roadon a Rangers 1-0-ra le tudta győzni a Wigant, Redknapp azonban kiemelte, hogy az Athletic azon az összecsapáson veszélyesen játszott.

A Queens Park Rangers győzelmét 2.30 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 3.25, a vendég Wigan Athletic sikerére pedig 3.50 az odds.

A másik ágon a Derby County csatázik a Brighton & Hove Albionnal. A County az első összecsapást 2-1-re megnyerte idegenben, így a vasárnap esti visszavágót előnyből várja.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply