by

Már Debrecenben készül a csapat

2014. May 21. Wednesday in Hírek, Magyar válogatott

Két edzéssel kezdte meg a felkészülést hétfőn a magyar labdarúgó-válogatott a dánok elleni, csütörtöki, debreceni barátságos mérkőzésre.

 

A szövetség honlapjának beszámolója szerint a kerettagok csaknem hiánytalanul megjelentek Debrecenben. Csupán Megyeri Balázs nem utazott el – térdsérülés miatt – a csapathoz, míg Gulácsi Péter az esti órákban csatlakozik az együtteshez. Pintér Attila szövetségi kapitány az Oláh Gábor utcai stadionban vezényelte le a két edzést, s egy sajtótájékoztató is szerepelt a napi programban.

A sajtóeseményen a keret debreceni kötődésű játékosai voltak a főszereplők. Varga József elmondta, hogy bár angliai kölcsönjátéka sikeres volt, a Middlesbrough nem tudja kivásárolni szerződéséből, ezért egyelőre nem tudja, hol folytatja pályafutását.

Dzsudzsák Balázs elárulta: már nagyon várja, hogy pályára léphessen a Nagyerdei Stadionban, ahol egy stadiontúra keretében járt korábban. Amint azt elmondta, biztos benne, hogy debreceni kötődésű játékosként telt ház előtt az új arénában futballozni felemelő élmény lesz számára.

Tőzsér Dániel hozzátette: korábban csak egy fél mérkőzést játszott hivatalosan a debreceni csapatban, de nagyon sokat jelent neki a város, és könnyen elképzelhetőnek tartja, hogy pályafutása egy későbbi szakaszában lesz még a DVSC játékosa.

Pintér Attila – amint az az mlsz.hu-n olvasható – arról beszélt, hogy az utóbbi hetekben alaposan kielemezték a finnek elleni, márciusi meccset, és most a legfontosabb feladat, hogy a kijavítsák a hibákat. A kapitány megjegyezte, hogy kissé szomorú, amiért az év elején még jól működő rendszeres összetartások nem folytatódtak tavasszal, de tartja magát a szavához, és amennyiben egyetlen klub is jelzi, hogy nem engedi el meghívott játékosait, a fair play szellemében a többieknek sem tartja meg az edzőtáborozásokat.

A szakvezető szerint a 14 éve Morten Olsen irányításával készülő dán válogatott a magyar előtt jár, jó pár klasszis futballistája is van, ezért esélyese a csütörtöki mérkőzésnek.

A találkozó 20.15-kor kezdődik a Nagyerdei Stadionban.

sgr \ sjk \ ksy

MTI 2014. május 19., hétfő 21:41

Related Articles

Leave a Reply