by

Korhut szerint a PFLA döntetlenre játszhat

2014. May 15. Thursday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Korhut Mihály, az NB I-ben listavezető Debrecen labdarúgója szerint elképzelhető, hogy a bajnokság utolsó előtti fordulójában, pénteken a hazai pályán szereplő Puskás Akadémia a döntetlenre fog játszani, hiszen egy pont is elég az újoncnak a biztos bennmaradáshoz.
Benczés Miklós

Benczés Miklós csapata még nem lélegezhetett fel.

A Puskás Akadémia matematikailag ugyan még búcsúzhat az élvonaltól, hiszen két fordulóval a vége előtt öt ponttal előzi meg a kiesést jelentő 15. helyen álló Mezőkövesd-Zsóryt, amelynek azonban úgy kellene két győzelmet aratnia, hogy a második Győrrel és a harmadik Videotonnal játszik.

Persze a PFLA-nak sem lesz könnyű dolga, hiszen pénteken este a Debrecent fogadja a felcsúti Pancho Arénában, márpedig a listavezetőnek is csak három pont az előnye a Győr előtt, tehát szüksége van a pontokra. A Debrecen balhátvédje, Korhut Mihály szerint most nagyon egyben van a Loki, ezért is bízik abban, hogy sikerül nyerni az újonc otthonában.

“A Puskásnak egy döntetlen is elég lenn, hogy megtartsa NB I-es tagságát, így bizonyára ennek szellemében lép majd pályára, csakhogy ehhez nekünk is lesz egy-két szavunk” – kezdte Korhut.

“Szeretnénk egy jó eredményt elérni Felcsúton, hogy nyugodtabban játszhassunk az utolsó fordulóban. Nem szabad azonban nagyon előre tekintenünk, most csak a pénteki összecsapásra koncentrálunk, úgy érzem, egyben van a csapat, ami az eredményeinken is látszik” – utalt Korhut Mihály arra, hogy a Loki a legutóbbi három bajnokiján tizenhárom gólt szerzett. “Azon vagyunk, hogy ezt a jó sorozatot folytassuk a Puskás Akadémia ellen is” – zárta mondandóját a balhátvéd.

A hazai pályán szereplő Puskás Akadémia győzelmére 5.25 az odds, a döntetlenre 3.75, a Debrecen sikerére pedig 1.57 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply