by

Kizárólag győzelemben gondolkozik a Loki

2013. November 9. Saturday in Elemzés, Előzetes, Hírek, OTP Bank Liga

Elemer Kondas

A debreceniek a múlt heti, újpesti győzelemmel egy pontra megközelítették az éllovas Videotont, most újabb lépést tennénk az első hely megszerzése felé.

A debreceniek az első hat hazai bajnokijukat megnyerték a szezonban, de legutóbbi két meccsükön nem boldogultak ellenfelükkel a Nagyerdőben, előbb az MVM Paks, majd a Lombard Pápa távozott ponttal Debrecenből. A szurkolók alighanem megbocsátották a botlásokat, mert közben jelentősen feljavult az idegenbeli mérleg, s míg az első három idegenbeli bajnokin nem sikerült nyerni, a Kecskemét és az Újpest ellen is magabiztos győzelmet arattak Szakály Péterék.

A szombati ellenfél, a Puskás Akadémia a gyengébb kezdés után összeállt az őszre, és több bravúrt is elért az utóbbi hetekben, ezért Debrecenben is tartanak Benczés Miklós együttesétől, ugyanakkor a játékosok tisztában vannak azzal, hogy a célok megvalósításához nem veszthetnek pontokat a középcsapatok ellen hazai pályán.

“Bár újonc gárdáról beszélünk, jó csapat a Puskás Akadémia, sok rutinos labdarúgóval a keretében. A mi állományunk azonban erősebb, nem lehet más a célunk, mint a győzelem” – mondta Lázár Pál, a debreceniek védője, aki a múlt héten, az Újpest ellen 100. NB I-es bajnoki meccsén lépett pályára.

A Puskás Akadémia a 14. helyen áll a tabellán, múlt héten az MTK, azt megelőzően a címvédő Győri ETO ellen ért el döntetlent, legutóbbi öt bajnokijából csak egyet veszített el.

A DVSC győzelmére 1.25 az odds, a döntetlenre 5.50, a PFLA diadalára 12.00 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply