by

Király hosszabbított Münchenben

2013. December 14. Saturday in Hírek, Német Bundesliga

Király Gábor

Az 1860 München labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évvel meghosszabbította a magyar válogatott kapus, Király Gábor szerződését. A játékos eddigi kontraktusa 2014 nyaráig szólt, a mostani megállapodás értelmében 2015. június 30-ig a müncheniek alkalmazottja marad, de ha teljesítménye megfelelő lesz, nem elképzelhetetlen az újabb hosszabbítás sem.

 

“Természetesen nagyon boldog vagyok, élvezem a klub vezetőinek abszolút bizalmát. Teljesen motivált vagyok, hiszen vannak céljaink, amelyeket szeretnénk elérni, bízom benne, hogy tudok segíteni a klubnak a teljesítményemmel” – nyilatkozta Király, akinek piaci értéke a Transfermarkt.de szerint 500 ezer euró. “Amíg elkerülnek a sérülések és meg tudom találni a motivációt, addig semmi más, még a kor sem számít, csak a teljesítmény.”

A Hertha, a Crystal Palace, az Aston Villa és a Burnley egykori kapusa 2009 óta véd a másodosztályú klubnál, tavaly a Bundesliga II legjobb hálóőrének választották, ez volt az alapja a mostani szerződésmegújításnak.

A klub sportigazgatója, Florian Hinterberger szerint a csapat egyik legfontosabb tagja Király, hiszen ő az, aki példamutató viselkedésével tökéletesen bemutatja, mennyire szereti a labdarúgást.

Az 1860 München a tavalyi hatodik helyezés után idén ismét úgy vágott neki a bajnokságnak, hogy a feljutást szeretné megcélozni. Tizenhét forduló után erre minden esélye megvan, hiszen hatodikként mindössze öt pont a hátránya a listavezető 1. FC Köln, négy a Greuther Fürth és mindössze egy a dobog legalsó fokán álló Kaiserslautern mögött.

Ráadásul egy négy mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatban van, és az Arminia Bielefeld (1-0), a Greuther Fürth (1-0), a Bochum (2-1) és az Union Berlin (2-1) után hétfőn a St. Pauli ellen is nyerni szeretne.

A müncheniek győzelmére 2.25 az odds, a döntetlenre 3.25, míg a vendég St. Pauli 3.20 sikerére szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply