by

Kinevezte új edzőjét a Videoton

2014. June 7. Saturday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Nem történt meglepetés a Videoton labdarúgócsapatánál, pénteken ugyanis a várakozásoknak megfelelően Joan Carrillo Milan lett az új edző. A szakember 2011-ben érkezett Magyarországra, először Paulo Sousa, majd a szakember távozása után az utód, José Gomes munkáját segítette.

Generic

A spanyol tréner neve először akkor merült fel, amikor Gomes néhány fordulóval a 2013-14-es szezon vége előtt bejelentette, nem maradt Fehérváron, de miután a klub vezetői többek között Gennaro Gattusóval is felvették a kapcsolatot, sokáig úgy tűnt nem ő lesz a befutó. Gattuso végül a görög OFI együttesét választotta, a Videoton pedig visszatért az eredeti kiszemelthez.

Joan Carrillo Milan elhivatottságáról biztosította a vezetőket és a szurkolókat, és azt mondta, úgy véli, képes lesz kihozni mindenkiből a maximumot a következő szezonban. “Mindig és mindenhol száz százalékot kell teljesíteni, legyen az edzés, edzőmeccs, vagy tétmérkőzés. A játékosoknak tudniuk kell, mit jelent a Videoton mezében játszani” – jelentette ki. Hozzátette, reméli, a szurkolók kellő türelemmel lesznek majd, és azt ígérte, a csapat meghálálja majd a bizalmat.

Az 1968-as születésű edző korábban az Espanyol játékos-megfigyelője, illetve pályaedzője volt, 2012 augusztusában az eltiltott Sousa helyett egyszer már dirigált a Videoton-Eger bajnokin, tavaly januárban pedig a spanyolországi edzőtáborban irányította a Vidi felkészülését.

Burcsa Győző, a Videoton közelmúltban kinevezett klubigazgatója azt mondta, nem mindig a sztárok szerződtetése a legjobb mód, úgy vélte, az új edző mentalitása és felfogása is sokat segíthet. Carrillo pályaedzője a korábbi szombathelyi játékos és edző, Nagy Mihály lesz, aki a kilencvenes években a Haladás, később a Sopron szakosztály-igazgatója volt, Zalaegerszegen egy hónapig, a mosta befejeződött bajnokságban pedig Pápán három mérkőzés erejéig töltötte be a vezetőedzői posztot.

Amíg a Videoton a bajnoki negyedik helyet szerezte meg, addig az U21-es csapat aranyérmes lett. A bajnokcsapat az utolsó, szombati fordulóban a nyíregyházi Bozsik Akadémia vendégeként lép pályára, a hazaiak győzelmére 6.00 az odds, a döntetlenre 5.00, míg a fehérváriak idegenbeli sikerére 1.36 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply