by

Jövőre ismét a bajnoki arany lesz a CFR célja

2014. April 6. Sunday in Egyéb, Hírek

Ugyan hetek óta formán kívül futballozik a CFR Cluj labdarúgócsapata, de amint pénz állt a házhoz, azonnal megszerezte első győzelmét Vasile Miriuta vezetőedző irányításával.

 

Pantelis Kapetanos

Kapetanosz nyáron a Steaua együtteséhez távozik.

A kolozsvári együttes hat nyeretlen bajnoki után egy hete a Pandurii Targu Jiu otthonában győzött, noha a rivális ellen idegenben 2007 óta nem tudott nyerni – a győztes gólt a 92. percben szerezte Felice Piccolo.

A román sajtó szerint mindez azért következhetett be, mert a hosszú ideje anyagi gondokkal küzdő klub egyik részvényese 1,5 millió euróval kisegítette a csapatot, a játékosok pénzhez jutottak, és így máris jobban hajtottak. A mérkőzés után Miriuta kijelentette, normális körülmények között a csapat hat-hét ponttal többet szerzett volna, és két-három hellyel előrébb állna a tabellán.

A CFR 25 forduló után nyolc győzelemmel, tíz döntetlennel és hét vereséggel, 34 ponttal a nyolcadik pozícióban van, vasárnap este pedig a harmadik helyezett Petrolul Ploiestit fogadja. A két csapat eddigi öt bajnokija közül négy döntetlennel végződött, csupán a legutóbbi, tavaly szeptemberi ploiesti összecsapást tudták megnyerni a hazaiak 3-2-re. Az esti csatában a kolozsváriak hazai sikerére 2.70 az odds, a döntetlenre 3.20, míg a vendégek sikerére 2.60 szorzóval lehet fogadni.

A román Prosport.ro portál szerint a CFR tulajdonosa, Pászkány Árpád hajlandó megválni nyáron néhány játékosától. Pantelisz Kapetanoszt már tavaly nyáron eladta a Steauának, de a bukaresti együttes szívesen látná soraiban Piccolót, illetve a portugál Mario Felgueiras kapust is, akiért akár hárommillió eurót is fizethetnek.

A két játékos távozása a Kolozsvárnak is jól jönne, ugyanis átlag felett keresnek, márpedig a szilárd költségvetéshez csökkenteni kell a béreket is. A klub egyik támogatója, Gadola István viszont kijelentette, a csapat nem gyengül meg, sőt jövőre ismét az első helyet célozza meg.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply