by

Játékrendszereket próbálgat Dárdai

2015. June 2. Tuesday in Hírek, Magyar válogatott, UEFA EURO-2016

Priskin Tamás
Mint az előző fordulókban mindig, most is kijelenthető, hogy újabb sorsdöntő Eb-selejtező előtt áll a magyar labdarúgó-válogatott. Dárdai Pál együttese június 13-án, szombaton Finnországban lép pályára, és amennyiben nyer, megszilárdítja csoportharmadik helyét.

Öt forduló után Románia 13 ponttal vezeti az F csoportot, Észak-Írországnak 12, Magyarországnak 8, Finnországnak 4, Feröer-szigeteknek 3, Görögországnak pedig két pontja van. A magyar csapat hétfő óta készül együtt, pénteken pedig felkészülési mérkőzés vár rá Debrecenben Litvánia ellen.

“Győzni szeretnénk pénteken a litvánok ellen, de most nem az eredmény lesz a legfontosabb” – mondta Dárdai Pál szövetségi kapitány, aki szerint várhatóan pontatlanabbak lesznek játékosai, hiszen a héten komolyabb fizikai terhelésen estek át. “Nem biztos, hogy frissek leszünk, de nem baj, majd jövő héten Finnországban kell a legjobb formánkat hozni. Győzelemért utazunk Helsinkibe, hiszen a görögök és a finnek ellen négy pontot terveztünk, és márciusban csak döntetlent értünk el.”

A kapitány elárulta, hogy a pénteki mérkőzésen mindkét félidőben más játékrendszert szeretne kipróbálni, de figyel arra, hogy mindent ne áruljon el az esetleges finn megfigyelőknek. Elmondta, hogy Juhász Roland egyelőre sérüléssel bajlódik, Gera Zoltán állapota viszont javult, így ő a jövő héten már biztosan játszhat.

A magyarok pénteki győzelmére 4/7 az odds, a döntetlenre 13/5, míg a litvánok sikerére 9/2 szorzóval lehet fogadni.

A litván kapitány, Igor Pankratjevas is kísérletezni szeretne, a Zalgiris kapusa, Saulius Klevinskas három, míg Deividas Cesnauskis másfél év után kapott meghívást. A keretben négy újonc is van: Linas Klimavicius, Vykintas Slivka, Edwin Gertmonas és Roland Borovik.

“Mindegyik játékos pozitív benyomást tett rám a klubjában, ezért úgy döntöttem, hogy adok nekik egy esélyt” – nyilatkozta a kapitány.

A litvánok kerete:

kapusok: Saulius Klevinskas (Zalgiris), Edvinas Gertmonas (Atlantas)
védők: Vytautas Andriuskevicius (SC Cambuur), Georgas Freidgeimas (Zalgiris), Tomas Mikuckis (Torpedo Moszkva), Tadas Kijanskas (Hapoel Haifa), Egidijus Vaitkunas (Zalgiris), Rolandas Baravykas (Atlantas), Linas Klimavicius (FK Trakai), Deividas Cesnauskis (FK Trakai)
középpályások: Karolis Chvedukas (FK Suduva), Donatas Kazlauskas (Lechia Gdansk), Mindaugas Panka (Kirjat Smona), Saulius Mikoliunas (Sahtar Szoligorszk), Vytautas Luksa (Zalgiris), Gratas Sirgedas (Stuttgart II), Mantas Kuklys (Zalgiris), Vykintas Slivka (Nova Gorica)
csatárok: Deivydas Matulevicius (Pandurii Targu Jiu), Lukas Spalvis (Aalborg), Simonas Stankevicius (Leicester City).

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply