by

Hollandia nem hibázhat Mexikó ellen

2014. June 27. Friday in Hírek, Világbajnokság 2014

Robin van Persie
Robin van Persie szerint a holland válogatottnak nehéz dolga lesz Mexikó ellen, éppen ezért nem engedhet meg magának olyan hibákat, amelyeket elkövetett a csoportkör alatt.

 

Hollandia meggyőző teljesítménnyel, százszázalékos eredménnyel jutott be a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé, mindhárom csoportellenfelét legyőzte, a nyolcaddöntőben pedig Mexikó vár Louis van Gaal csapatára. A mexikói gárda eddig remekül játszott, Kamerunt és Horvátországot simán verte, míg Brazília ellen egy megérdemelt pontot szerzett.

A hollandok kapitánya szerint nem szabad félvállról venni a nyolcaddöntőt, Hollandia nem hibázhat Mexikó ellen, mert az a kiesést jelentheti.

“Ez már a kieséses szakasz. Mexikó nagyon jól játszott eddig, és nem mellesleg veretlen. Még Brazília sem tudta bevenni a kapujukat, ez sok mindent elárul a kvalitásukról. Emellett pedig számukra ezek a körülmények sokkal inkább megszokottak, míg nekünk mindenre fel kell készülnünk” – jelentette ki Van Persie, aki eddig három góllal segítette válogatottját, annak ellenére, hogy csak két meccsen szerepelt, Chile ellen két sárga lapja miatt nem léphetett pályára.

A Manchester United támadója eddig elégedett Hollandiával, mint mondja, mindhárom meccsét megnyerte, különös öröm volt a Spanyolország elleni 5-1-es visszavágó. Ugyanakkor nem elégednek meg ennyivel, ugyanis a trófeáért jöttek.

Hollandia vasárnap csap össze Mexikóval a nyolcaddöntőben: az európaiak rendes játékidőben elért sikerének az oddsa 2.10, a döntetlenre 3.50, a tengerentúliak győzelmére 3.80 a szorzó. Arra, hogy Van Persie megszerzi negyedik találatát a vb-n, 2.20 az odds.

A két válogatott legutóbbi két barátságos meccsét Hollandia megnyerte, míg az 1998-as franciaországi világbajnokságon 2-2-es döntetlent játszottak a felek

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply