by

Hiddink ismét holland kapitány lesz

2014. March 2. Sunday in Egyéb, Hírek

Guus Hiddink

Hiddink újra válogatott kispadra ül.

A nyári, brazíliai világbajnokság után távozik posztjáról Louis van Gaal, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, és a helyi szövetség szombaton bejelentette, hogy utódja Guus Hiddink lesz.

 

A 67 éves szakember a megállapodás értelmében a 2016-os Európa-bajnokság évégig tölti be a posztot.

Hiddink – aki a PSV Eindhoven, a Chelsea és a Real Madrid csapatait is irányította – 1994 és 1998 között már volt holland kapitány, irányításával a csapat az 1996-os Európa-bajnokságon negyeddöntős volt, 1998-ban pedig elődöntőt vívhatott. Ezt követően a dél-koreai csapat irányítását vette át, és az ázsiai együttessel is világbajnoki negyedik lett.

2005 és 2006 között Ausztráliát irányította, a válogatott az ő vezetésével jutott túl először egy vb-csoportból, 2006 és 2010 között Oroszország, 2010-11-ben pedig Törökország kispadján ült. Utoljára az orosz Anzsi Mahacskalát vezette, de tavaly nyáron lemondott, azóta a PSV-nél szaktanácsadóként tevékenykedett.

“A holland szövetséggel azon dolgozunk, hogy egy jó edzőteamet alakítsunk ki, ehhez még néhány napra vagy hétre szükségünk lesz. Az biztos, hogy ha valamit elvállalok, a lehető legjobb tudásom szerint szeretném csinálni” – nyilatkozta Hiddink.

A holland sajtó szerint a szakember számít majd Van Gaal jelenlegi segítője, Danny Blindnek a munkájára, aki akár 2016 után szövetségi kapitány is lehet, de Hiddink támaszkodna a közelmúlt nagy sztárjainak a segítségére is, így állítólag Jaap Stam, Ruud van Nistelrooy és Giovanni van Bronckhorst is helyet kaphat a stábjában.

A világbajnokságig három mérkőzést vív a holland csapat, március 5-én Franciaországgal, május 17-én Ecuadorral, június 4-én Wales ellen játszik majd. A szerdai összecsapáson a franciák hazai sikerére 2.30 az odds, a döntetlenre 3.30, míg a hollandok sikerére 3.10 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply