by

Három pontért megy kispestre a Dunaújváros

2014. July 26. Saturday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

2003. május 1-e óta első élvonalbeli mérkőzésére készül a Dunaújváros, az együttes bő tizenegy éve a Honvéd elleni idegenbeli 4-1-gyel búcsúzott el az NB I-től, és sok viszontagság után idén tavasszal harcolta ki ismét a jogot a legjobbak közötti szereplésre.

Generic

Külön érdekesség, hogy ezúttal is a Bozsik-stadionban lép pályára az együttes, de a szombati összecsapáson másmilyen eredményre számít a szakvezetés.

A dunaújvárosiak (még Dunaferr néven) 2000-ben bajnokok. 2001-ben bajnoki ezüstérmesek, 2002-ben Magyar Kupa-döntősök voltak, ehhez képest 2003-ban meglepetés volt a kiesés. Tavaly azonban vége sikerült visszajutni, a csapat a Nyíregyháza mögött a második lett az NB II-ben, öt pontot vert a Gyirmótra és tízet a Vasasra a feljutásért vívott harc során.

“Kevés időnk volt a felkészülésre, de tudtuk, hogy az élvonalban maradáshoz erősítenünk kell a csapatunkon” – nyilatkozta Dobos Barna szakvezető, aki szerint idő kell az új játékosok beilleszkedéséhez. A csapat három játékost – Zsótér Donátot, Szekeres Adriánt és Milan Pericset – kölcsönkapott a Videotontól, a Győrből Nagy Gergely érkezett, de rajtuk kívül is szerződtetett a klub néhány légióst. A legismertebb név a máltai válogatott Rowen Muscat, rajta kívül még a horvát Dino Gavric, illetve a spanyol Bruno Pascua fogadta el az újvárosaik ajánlatát.

Dobos hozzátette, a felkészülést sérülések hátráltatták, és a csapat nincs százszázalékos állapotban. “Nem vagyok türelmetlen, remélem, a hétvégén sokkal jobb lesz a mutatott játék ahhoz képest, amit a felkészülés során láttam” – nyilatkozta.

A sok csatát megélt egykori debreceni kedvenc, a válogatott csapatkapitány, Böőr Zoltán szerint nem esélytelen a csapat a Honvéd elleni nyitányon.

“Optimista vagyok, az érkező játékosok hamar beilleszkedtek, szerintem nem lesz gond velük, hiszen a szakmai stáb a képességeik alapján választotta ki őket. Ha döntetlent érünk el szombaton, annak is örülök, hiszen minden pontnak jelentősége lehet a folytatást illetően. De úgy érzem, győzelmi esélyekkel léphetünk pályára a Bozsik Stadionban, legalábbis önbizalommal utazunk el a bajnoki nyitányra.”

A Honvéd hazai győzelmére 1.72 az odds, a döntetlenre 3.75, míg a Dunaújváros idegenbeli sikerére 4.50 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply