by

Gőzerővel készül az NB I-re a Dunaújváros

2014. July 9. Wednesday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Ausztriai edzőtáborozása után itthon készül az újonc Dunaújváros a közelgő első osztályú szezonra. Ellenfele az NB II-ben vitézkedő csákvári csapat lesz, akik Bognár György vezetőedző irányításával igen tetszetős focit próbálnak meghonosítani.

Generic

A másodosztályú klub vezetői komolyan gondolják a csapat megerősítését és már a nyár végén két igazolást jelentettek be: “Megegyeztünk két kiszemeltünkkel – mondta Nagy Sándor, a csapat tulajdonosa – már tavaly is szerettük volna megszerezni a Vasasban, majd Baján, legutóbb pedig Tatabányán futballozó Bakos Szabolcsot, ám akkor nem sikerült. Most azonban szabaddá vált a 27 éves középpályás, lecsaptunk rá, s gyorsan meg is egyeztünk.”

A másik új szerzemény a Ferencvárosban nevelkedett, az elmúlt szezont Sopronban töltő, 24 éves Nyilasi Bálint, akire támadó középpályásként és csatárként is számíthat Bognár György vezetőedző.

“Természetesen ezzel nem fejeződtek be erősítési terveink,reméljük újabb kiváló labdarúgókat sikerül magunkhoz csábítani” – mondta Nagy Sándor.

További hír még, hogy Hegedűs Ferenc, aki kapusként eddig is a klub szolgálatában állt mostantól új munkakörben is szerepet vállal: “A védés most már egy kicsit a háttérbe szorul, elsősorban kapusedzőként próbálom meg minél jobb formába hozni két fiatalunkat, az egy évi diósgyőri kiruccanás után visszatért Gelei Vincét, valamint az NB III-ban bajnokságot nyert együttesünk hálóőrét, Szabó Balázst. Sőt, a technikai vezetői munkába is belekóstolok, igyekszem magam ezen a téren is hasznossá tenni. Összeállt csapatunk felkészülési menetrendje, a tervek szerint kilenc edzőmérkőzésen lépünk pályára. Ellenfeleink között van élvonalbeli csapat, NB II-es rivális, harmadosztályú együttes és három külföldi gárda is.”

A csákváriak győzelmének oddsa 5.00, a döntetlenre 4.00, a Dunaújváros sikerének 1.50 az szorzója.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply