by

Fűtheti a revánsvágy a Pécs csapatát

2014. April 11. Friday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Utoljára 2006. március 18-án fordult elő, hogy a Pécs labdarúgócsapata nyerni tudott az Újpest ellen. Most ismét megkísérlheti a győzelmet.
Lőrincz Emil

A pécsiek márciusban kétszer is kikaptak az Újpesttől.

A magyar NB I tabellájára tekintve elvileg a Baranya megyei együttes számítana esélyesebbnek, hiszen 23 forduló után 33 pontot szerezve a 8. helyen áll, míg az Újpest 28 ponttal csupán a tizenegyedik. A pécsi pálya azonban nem igazi oroszlánbarlang, a tizenegy hazai mérkőzés közül mindössze hármat tudott megnyerni Lőrincz Emil és Márton Gábor együttese, ráadásul a Ferencváros, a Pápa és a Puskás Akadémia is három ponttal távozott a Mecsekaljáról.

Pénteken a 95. Pécs-Újpest csata következik, az eddigi 94 mérkőzés közül a Pécs tizennyolcat, a fővárosi gárda ötvenet nyert meg, 26 alkalommal pedig döntetlen született. Pályaválasztóként azért a pécsiek már jobbak, az eddigi 47 meccs közül – 18 döntetlen mellett – tizenötször nyertek, a vendégek pedig csak tizennégyszer diadalmaskodtak.

Az eddigi utolsó bajnoki összecsapás 1-1-re végződött a Megyeri úton, a Magyar Kupában azonban az Újpest ellenállhatatlan volt, idegenben Dusan Vasziljevics mesterhármasával 3-1-re, otthon 4-0-ra győzött márciusban.

A hazaiaknál a házi gólkirály Koller Krisztián sérült, míg Mohl Dávid és Márkvárt Dávid sárga lapok miatt hiányzik, pedig mindketten alapembernek számítanak. A vendégeknél Jonathan Heris hát-, Bojan Szankovics pedig bokasérülés miatt hagyja ki a mérkőzést.

“Jól ismeri egymást a két együttes, éppen ezért jó hangulatú mérkőzésre számítok. A hazaiakat biztosan fűti a revánsvágy a kupavereség miatt” – nyilatkozta Nebojsa Vignjevics újpesti edző, aki szerint egy győzelem jót tenne csapatának az MTK elleni Magyar Kupa-elődöntő előtt.

A pécsiek győzelmére 2.62 az odds, a döntetlenre 3.30, míg a vendég Újpest idegenbeli sikerére 2.60 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply