by

Fontos a győzelem a Valenciának

2014. March 27. Thursday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Juan Bernat

A spanyol La Liga 30. fordulóját a hét közben rendezik, az utóbbi időben pedig igen veszélyesen és eredményesen játszó Valencia a kiesés ellen menekülő Almeriához látogat csütörtök este.

 

A bajnokságban csupán a kilencedik helyen áll a Valencia 29 mérkőzést követően, és ahhoz, hogy jövőre is ott legyen a nemzetközi szintéren, az első hat hely valamelyikén kellene végeznie. A hatodik Real Sociedadhoz képest a hátránya jelenleg hét pont, tehát minden esélye megvan arra, hogy feljebb kapaszkodjon a tabellán, ennek érdekében viszont nem betlizhet a kisebb csapatok ellen.

Seydou Keita, a Valencia mali válogatott középpályásáról az elmúlt napokban olyan hírek jelentek meg, hogy a szezon végén befejezi pályafutását. A 34 éves kiválóság azonban ezzel egyáltalán nem törődik, csak és kizárólag a következő két bajnoki és az Európa Liga-meccsek járnak a fejében.

“Jól érzem magam, de a jövőm most egyáltalán nem fontos. Jelenleg nem állok tárgyalásban a klubbal. Az sincs kizárva, hogy a szezon végén felhagyok a profi labdarúgással” – mondta Keita a sajtótájékoztatón. “Legyőztük a Villarrealt, de nyernünk kell Almeriában is, különben semmi nem fog érni a múlt hétvégi siker. A legfontosabb most az, hogy megszerezzük a három pontot, majd utána gondolkodhatunk az európai szereplésen. Bármi lehetséges, de nyerni kell és figyelni a riválisokat.”

Az Almeria győzelmét 3.60 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 3.50, a Valencia sikerére pedig 2.00 az odds.

A Valencia az Európa Liga negyeddöntőjében majd a Basellel csap össze. A svájciakat nem írhatják le a “denevérek”, hiszen az elmúlt években nem csak az EL-ben, hanem a Bajnokok Ligájában is fel tudtak mutatni kiemelkedő eredményeket.

Forrás: Unibet

Leave a Reply