by

Felcsúton vizitál Miriuta csapata

2014. July 2. Wednesday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Benczés Miklós
Második felkészülési mérkőzésén a kolozsvári CFR Cluj lesz a Puskás Akadémia labdarúgócsapatnak ellenfele.

 

A második élvonalbeli szezonjukra készülő felcsútiak eddig egy meccsen vannak túl, az élvonaltól frissen elbúcsúzott Mezőkövesddel játszottak 1-1-es döntetlent.

“Boldog vagyok, hogy sikerül egy ilyen neves ellenféllel szemben pályára lépnünk, biztos vagyok benne, hogy ez a csata jól szolgálja majd a felkészülésünket” – nyilatkozta Benczés Miklós vezetőedző, aki elmondta, 22 játékosának szeretne lehetőséget adni, így a tervei szerint az első és a második félidőt is más-más összetételű csapat játssza majd.
A Puskás Akadémia győzelmére 4.00 az odds, a döntetlenre 3.80, míg a kolozsváriak idegenbeli sikerére 1.66 szorzóval lehet fogadni.

Az együttes a saját utánpótlásából erősített, három akadémista, Makrai Gábor, Sallai Roland és Óvári Zsolt az U21-es csapatban kap majd lehetőséget az ősztől, de a nyáron együtt edzhetnek a felnőtt kerettel. Ami a klub játékosmozgását illeti, a kölcsönből visszatértek mellett Lencse László végleges megszerzése jelenti a legnagyobb erősítést, a Videotontól két évre szerződtetett csatár meghatározó tagja volt már az előző szezonban is az együttesnek.

Távozási oldalon a visszavonult spanyol Francisco Gallardo mellett Szakály Dénes, Szekeres Adrián, Tóth Balázs és Vaskó Tamás számít ismertebbnek.

A CFR számára az Európa Liga-selejtezők miatt fontos a felkészülés, az egykori magyar válogatott középpályás, Miriuta László irányította csapat két hét múlva a szerb Jagodinával mérkőzik meg a továbbjutásért a kvalifikáció második fordulójában.

Az együttes eddig egy felkészüli meccset vívott, azon 4-0-ra verte a Marosvásárhelyt, a héten pedig Magyarországon edzőtáborozik, és a Puskás Akadémia után pénteken a Győri ETO, vasárnap a Kecskemét együttesével méri össze erejét.

A keret ugyancsak átalakult, eddig nyolc játékost szerződtetett a klub: a kapus Cosmin Vatca (Gaz Metan Medias) mellett érkezett négy védő, Jaime Daniel Melao Simoes (SC Beira Mar), Mateo Susic (Cottbus), Ionut Larie (FC Viitorul), Joao Paulo Pereira Gomes (CD Aves), két középpályás, Daniel Stana (Piatra-Neamt) és Antonio Jakolis (NK Zadar), illetve egy csatár, Bruno Guimaraes (UD Oliveirense).

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply