by

Európa Liga – Husztiék a Levante ellen javíthatnak – ELŐZETES

2012. October 3. Wednesday in ÉLŐ közvetítés, Előzetes, Hírek, UEFA Európa Liga

Huszti Szabolcs csapata, a Hannover a spanyol bajnokságban botladozó Levantét fogadja a labdarúgó Európa Liga csoportkörének második, csütörtöki fordulójában.

A német bajnokságban a magyar szélső jó játékának köszönhetően – eddig 3 gól és 7 gólpassz fűződik Huszti nevéhez a Bundesligában – várakozáson felül teljesítő gárda a nyitókörben a Twente vendégeként ért el 2-2-s döntetlent, amely akkor válhat igazán értékessé számára, ha ezúttal sikerül mindhárom pontot otthon tartania. Mindkét együttesnek van javítanivalója, ugyanis hétvégén a Hannover Hamburgban, míg a Levante Pamplonában kapott ki, igaz előbbi csak 1-0-ra, utóbbi viszont 4-0-ra.
Hajnal Tamás csapata, a szintén német VfB Stuttgart ugyancsak 2-2-es döntetlennel kezdett az EL-ben, de azzal a különbséggel, hogy hazai pályán szerezte az egy pontot. A svábok ezúttal a norvég Molde otthonába látogatnak.
A magyar érdekeltségű csapatok közül a legnehezebb feladat Lencse László együttesére vár, mivel a Hapoel Kiryat Shmona az éveken át a Bajnokok Ligájában érdekelt Olympique Lyont fogadja. A magyar támadó góllal kezdte a sorozatot, s találatával meglepetésre 1-1-es döntetlent ért el az izraeli gárda az Athletic Bilbao otthonában.
A Videoton csoportjában szereplő és a sérült Köteles Lászlót nélkülöző belga Genk, amely két hete éppen a székesfehérváriakat múlta felül 3-0-ra, a Sporting Lisboa otthonában gól nélküli döntetlennel rajtoló Basel vendége lesz.
A forduló rangadójának a Liverpool-Udinese találkozó ígérkezik.

sgj \ sma \ sag

MTI 2012. október 3., szerda 8:40

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply