by

Európa Liga – Hajnalék Bukarestben – ELŐZETES

2012. November 22. Thursday in Előzetes, Hírek, UEFA Európa Liga

Hajnal Tamás együttese, a VfB Stuttgart a Steaua Bucuresti otthonában fontos mérkőzést játszik, Huszti Szabolcs csapata, a Hannover ugyanakkor már biztos továbbjutóként fogadhatja a Twentét csütörtökön a labdarúgó Európa Liga ötödik fordulójában.

A Stuttgart jelenleg öt ponttal lemaradva második a 10 pontos Steaua mögött az E csoportban, s csupán egyetlen ponttal előzi meg a Köbenhavnt és kettővel a Moldét, így mindenképpen szüksége lenne a három pontra ahhoz, hogy kedvező helyzetből várhassa majd az utolsó kört.

A hannoveriek éppen Huszti hajrában értékesített büntetőjével szerezték meg a 32 közé jutáshoz szükséges három pontot két hete a Helsingborg ellen, így csütörtökön már különösebb teher nélkül várhatják a holland együttest.

A Lencse Lászlót foglalkoztató izraeli Kiryat Shmona eddig két pontot szerzett csoportjában, s még akkor is a kiesés sorsára juthat, ha legyőzi a mögötte egyetlen ponttal szerénykedő Athletic Bilbaót.

Európa Liga, csoportkör, 5. forduló:

G csoport:
  • VIDEOTON FC-Genk (belga) 19.00
  • Basel (svájci)-Sporting Lisboa (portugál) 19.00
A csoport állása:
  1. Genk 4 2 2 – 8-4 8 pont
  2. Videoton FC 4 2 – 2 5-5 6
  3. Basel 4 1 2 1 4-4 5
  4. Sporting Lisboa 4 – 2 2 2-6 2
A csoport:
  • Anzsi (orosz)-Udinese (olasz) 18.00
  • FC Liverpool (angol)-Young Boys (svájci) 21.05

A csoport állása: 1. Anzsi 7 pont, 2. FC Liverpool 6 (8-7), 3. Young Boys 6 (9-10), 4. Udinese 4

B csoport:
  • Atlético Madrid (spanyol)-Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 21.05
  • Académica (portugál)-Plzen (cseh) 21.05

A csoport állása: 1. Plzen 9 pont (9-3), 2. Atlético Madrid 9 (6-3), 3. Académica 4, 4. Hapoel Tel-Aviv 1

C csoport:
  • Borussia Mönchengladbach (német)-AEL Limasszol (ciprusi) 21.05
  • Olympique Marseille (francia)-Fenerbahce (török) 21.05

A csoport állása: 1. Fenerbahce 10 pont, 2. Olympique Marseille 5 (9-7), 3. Borussia Mönchengladbach 5 (6-6), 4. AEL Limasszol 1

D csoport:
  • Newcastle United (angol)-Marítimo (portugál) 21.05
  • FC Bruges (belga)-Girondins Bordeaux (francia) 21.05

A csoport állása: 1. Newcastle United 8 pont, 2. Girondins Bordeaux 7, 3. FC Bruges 4, 4. Marítimo 2

E csoport:
  • Steaua Bucuresti (román)-VfB Stuttgart (német) 21.05
  • Molde (norvég)-FC Köbenhavn (dán) 21.05

A csoport állása: 1. Steaua Bucuresti 10 pont, 2. VfB Stuttgart 5, 3. FC Köbenhavn 4, 4. Molde 3

F csoport:
  • PSV Eindhoven (holland)-Dnyipro (ukrán) 21.05
  • AIK Solna (svéd)-Napoli (olasz) 21.05

A csoport állása: 1. Dnyipro 9 pont, 2. SSC Napoli 6, 3. PSV Eindhoven 4 (4-4), 4. AIK Solna 4 (4-8)

H csoport:
  • Rubin Kazany (orosz)-Internazionale (olasz) 18.00
  • Neftci (azeri)-Partizan Beograd (szerb) 18.00

Az állás: 1. (és már továbbjutott) Internazionale 10 pont (9-4), 2. (és már továbbjutott) Rubin Kazany 10 (6-2), 3. Netfci 1 (1-5), 4. Partizan Beograd 1 (1-6)

I csoport:
  • Sparta Praha (cseh)-Olympique Lyon (francia) 19.00
  • Hapoel Kiryat Shmona (izraeli)-Athletic Bilbao (spanyol) 19.00

Az állás: 1. (és már továbbjutott) Olympique Lyon 12 pont, 2. Sparta Praha 7, 3. Hapoel Kiryat Shmona 2, 4. Athletic Bilbao 1

J csoport:
  • Panathinaikosz (görög)-Maribor (szlovén) 19.00
  • Lazio (olasz)-Tottenham Hotspur (angol) 19.00

Az állás: 1. Lazio 8 pont, 2. Tottenham Hotspur 6, 3. Maribor 4, 4. Panathinaikosz 2

K csoport:
  • Rosenborg (norvég)-Rapid Wien (osztrák) 19.00
  • Metaliszt Harkiv (ukrán)-Bayer Leverkusen (német) 19.00

Az állás: 1. (és már továbbjutott) Bayer Leverkusen 10 pont (8-0), 2. (és már továbbjutott) Metaliszt Harkiv 10 (7-2), 3. Rosenborg 3, 4. Rapid Wien 0

L csoport:
  • Helsingborg (svéd)-Levante (spanyol) 19.00
  • Hannover 96 (német)-Twente (holland) 19.00

Az állás: 1. (és már továbbjutott) Hannover 10 pont, 2. Levante 7, 3. Twente 3, 4. Helsingborg 1

gte \ scp \ sma \ sag

MTI 2012. november 21., szerda 11:43

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply