by

Erősíthet januárban a Napoli

2014. January 5. Sunday in Hírek, Olasz Serie A

Rafa Benitez

Rafael Benitez, a Napoli szakvezetője a téli átigazolási időszakban is figyeli a piacot, és ha lehetőség van az erősítésre, élni fog vele.

 

A Napoli jól szerepel a spanyol szakember irányításával, a Serie A őszi szezonjában mindössze három mérkőzésen maradt pont nélkül, és jelenleg a harmadik helyen áll a tabellán. Benitez még nem adta fel a harcot a bajnoki címért, és a siker érdekében kész új labdarúgólat hozni a csapathoz.

“Először is el kell mondanom, hogy nagyon elégedett vagyok a kerettel. Egy másik dolog, hogy tudunk még ennél is előrébb lépni. Figyelemmel kísérjük a piacot, mert a pénzügyi fedezet megvan az igazolásokra, de csak akkor hozunk új játékost, ha egyértelműen erősödne vele a csapat” – jelentette ki Benitez.

A szakvezető cáfolta azokat a híreket, melyek szerint Duvan Zapata még télen elhagyja a klubot, és hozzátette: elsősorban Angliában nézne körül. Amennyiben a Premiershipből hoz új játékost, várhatóan a támadó szekciót erősíti, mert szerinte az angol bajnokságban nem lát olyan védőt, aki jobb lenne a Napoli jelenlegi hátvédjeinél.

A nápolyiak hétfőn kora délután a Sampdoriát fogadják. A genovai együttes sokáig kieső helyen állt a bajnokságban, de az év végére magára talált, legutóbbi hat bajnokijából egyet sem veszített el, és feljött a 14. helyre a tabellán.

A Napoli győzelmére 1.36 az odds, a döntetlenre 4.75, a Sampdoria sikrére 8.50 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply