by

Első hazai győzelmére vár a Frankfurt

2013. December 20. Friday in Hírek, Német Bundesliga

Armin Veh
Ahhoz képest, hogy tavaly még igaz oroszlánbarlangnak számított az Eintracht Frankfurt otthona, a 2013-14-es bajnokságban nagyot fordult a világ.

 

Az együttes 16 forduló után csupán a 15. helyen szerénykedik, és nem a nemzetközi kupaindulásért, hanem a kiesés elkerülésért küzd. Elsősorban azért, mert rendkívül gyatra a hazai mérlege: eddigi három sikerét egyaránt idegenben aratta, azaz otthon hét mérkőzés alatt egyszer sem sikerült nyernie, pontot is csupán a Schalke (3-3), a Nürnberg (1-1) és a Hamburg ellen (2-2) szerzett.

Rajta kívül csak a mögötte álló Freiburg és Nürnberg nyeretlen hazai környezetben, de Armin Veh csapata nagyon bízik abban, hogy péntek este, az Augsburg ellen végre megtörik a jég. A vendégeket azonban nem szabad leírni, jelenleg a bajnokság nyolcadik helyén állnak 23 ponttal, és idegenben idén már kétszer is nyertek (Nürnbergben és Hamburgban egyaránt 1-0-ra), legutóbb pedig hazai pályán alaposan kitömték a Braunschweiget (4-1).

A Frankfurt azért is ünnepre készül, mert ezen az összecsapáson búcsúztatja el hivatalosan a 39 éves macedón válogatott kapust, Oka Nikolovot, aki összesen 415 mérkőzésen viselte az Eintracht mezét, és 19 év után a nyáron szerződött a Philadelphia Union együtteséhez.

A hazaiaknál Marc Stendera keresztszalag-műtét után még lábadozik, de nem játszhat a combját fájlaló Marco Russ, illetve a térdsérüléssel bajlódó Stefano Celozzi sem. Várhatóan így Constant Djakpa lesz a balbekk, míg a középpályán Stephan Schröck helyén Vaclav Kadlec kezd majd.

A vendégeknél a legnagyobb hiányzó Markus Weinzierl edző lehet, aki magas lázzal otthon fekszik, így kérdéses, hogy ott lehet a kispadon vagy helyette segítője, Tobias Zellner meccsel majd. Jan Moravek és Arif Ekin sérült, a nagy kérdés viszont inkább az, hogy a hamburgi diadal egyetlen gólszerzője, Raul Bobadilla vagy a sérülésből felépült Sascha Mölders legyen az egyetlen csatár.

A hazaiak győzelmére 2.30 az odds, a döntetlenre 3.40, míg az Augsburg idegenbeli sikerére 3.00 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply