by

El Shaarawy visszatérhet

2014. April 10. Thursday in Hírek, Olasz Serie A

A Milan támadója hosszú kihagyás után ismét társaival edzhetett, és a jövő héten a milánóiak tartalékcsapatában már pályára is léphet.
Stephan El Shaarawy

El Shaarawy készen áll a visszatérésre.

Stephan El Shaarawy gyakorlatilag az egész szezont kihagyta, az idény elején egy combizom-sérülés miatt nem állhatott csapata rendelkezésére, majd nem sokkal visszatérése után ismételten kidőlt a sorból, mindössze két meccsen tudott a télen pályára lépni, mielőtt korábbi sérülése kiújult.

Az utóbbi időben pedig a lábfejével akadtak gondok, de bátyja szerint már kész a visszatérésre. Manuel El Shaarawy, aki egyben a labdarúgó ügynöke is, kijelentette, hogy a jövő héten már pályára is léphet az öccse.

“Stephan jó állapotban van, ma már a kerettel edzett, és a jövő héten a Primavera-csapatban vissza is térhet, pár percet biztosan vállalhat már a Padova elleni meccsen Inzaghi csapatában. A felépülése a megfelelő ütemben zajlott, ő pedig már nem bír várni. Ez érthető, de továbbra is türelmesnek kell maradnunk” – mondta El Shaarawy testvére.

A 11. helyezett Milan a hétvégén a sereghajtó Cataniát látja vendégül az olasz bajnokság 33. fordulójában: a hazai győzelem oddsa 1.33, a döntetlenre 5.00, a vendégek sikerére 9.00 a szorzó.

A Catania elmúlt kilenc meccséből egyet sem nyert, legutóbbi öt mérkőzését kivétel nélkül elvesztette. A Milan hárommeccses nyerő szériában van, korábban a szezon során nem tudott három találkozóját zsinórban megnyerni. A két csapat őszi bajnokiját 3-1-re idegenben nyerte a Milan.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply