by

Egyelőre csúszik Diego Costa bemutatkozása

2013. November 13. Wednesday in Egyéb, Elemzés, Hírek, Világbajnokság 2014

Hiába kapott meghívást a spanyol labdarúgó-válogatottba, Diego Costa sérülés miatt nem léphet pályára a soron következő két barátságos mérkőzésen.
Diego Costa

A brazilok Hondurasszal meccselnek vasárnap – Diego Costa nélkül.

Az Atlético Madrid 25 éves brazil csatára tavasszal bemutatkozott hazája válogatottjában, miután Luiz Felipe Scolari behívta a keretbe, és pályára is küldte az olaszok és az oroszok ellen.

Viszont amint nyáron megkapta a spanyol állampolgárságot is, hivatalos levélben jelezte a brazil szövetségnek, inkább új hazája színeiben szerepelne a továbbiakban – erre van is lehetősége, hiszen brazilként csak barátságos mérkőzéseken játszott.

Vicente del Bosque be is hívta a soron következő két összecsapásra, azonban a támadó a jobb lábában izomsérülést szenvedett, így nem lehet ott sem a november 16-i, szombati, Egyenlítői Guinea, sem három nappal később a Dél-Afrikai Köztársaság elleni mérkőzésen.

“Nagy kár, de Diego nincs olyan állapotban, hogy pályára léphessen” – jelentette be Oscar Luis Celada, a spanyol válogatott csapatorvosa. A hírt az Atlético is megerősítette a honlapján, hozzátéve, hogy Costa már sérülten játszotta végig a Villarreal elleni bajnokit is.

A csatár helyére azonban nem a Tottenham labdarúgója, Roberto Soldado, hanem a Juventus játékosa, Fernando Llorente került, aki tagja volt a 2010-es világ- és a 2012-es Európa-bajnok együttesnek is.

Costa számára nagy lehetőség lett volna a két meccs, ugyanis mindkét ellenfél gyengébb szériában van. Egyenlítői Guinea válogatottja tavaly októberben nyert utoljára, akkor a Kongói Demokratikus Köztársaságot verte 2-1-re, azóta négy vereség, és két szerény 1-1 a mérleg. A dél-afrikaiak a legutóbbi két meccsük közül Zimbabwétől kikaptak, Marokkóval 1-1-re végeztek. Costa legközelebb március 5-én, Olaszország ellen kaphat esélyt a bemutatkozásra.

Érdekesség, hogy a játékost a brazilok is meghívták a Honduras, és a Chile elleni összecsapásra, de Costa nélkül sincs csatárhiány.

Brazília vasárnapi győzelmére 1.25 az odds, a döntetlenre 6.00, míg Honduras sikerére 10.00 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply