by

Egy lépésre a kupaelődöntőtől a Real

2014. January 27. Monday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Karim Benzema

Egy lépéssel közelebb van már a spanyol Király-kupa elődöntőjéhez a Real Madrid labdarúgócsapata, amely a negyeddöntő első mérkőzésén idegenben is legyőzte az Espanyol együttesét.

 

Carlo Ancelotti csapata egy hete Karim Benzema góljával 1-0-ra nyert, így nyugodtan várhatja a keddi visszavágót, de hibáznia nem szabad a Santiago Bernabeuban.

A csapat szombaton 2-0-ra verte a Granadát (a gólokon Benzema és Cristiano Ronaldo osztozott), és továbbra is tapad az egy ponttal előtte járó Barcelonára és Atlético Madridra. A vetélytársak ugyanis hozták a kötelezőt, a Barca 3-0-ra verte a Málagát, az Atlético pedig 4-2-re nyert a Rayo Vallecano otthonában.

“Nagyon készültünk erre a bajnokira is, nem engedhetjük meg magunkat, hogy bármelyik összecsapást félvállról vegyük. Egyszerűen hoztuk a kötelezőt, mind magunk, mind a szurkolóink számára” – jelentette ki Ancelotti a szombati győzelem után. “Akkor tudunk eredményesek lenni, gólokat szerezni és nyerni, ha a csapat egyensúlyban van minden téren. Ez most tökéletesen megvalósult. De ha komoly eredményeket akarunk az idény során, akkor nem szabad lazítani.”

Ennek ellenére meglepő lenne, ha nem változtatna a kezdőcsapat összetételén. Spanyol lapok szerint Iker Casillas visszakaphatja helyét a kapuban, a védelemben Alvaro Arbeloa a középpályán pedig Asier Illaramendi és Isco juthat szóhoz, így Diego López, Daniel Carvajal, Xabi Alonso és Gareth Bale rápihenhet a vasárnapi, bilbaói vendégszereplésre.

Az Espanyol szombaton Valenciában játszott 2-2-es döntetlent, ezzel megőrizte egypontos előnyét a riválissal szemben, és 21 forduló után a Primera División 9. helyén áll. A legnagyobb hiányzó David Lopez lesz, aki egy makacs húzódás miatt három hete nem játszhat.

A Real Madrid hazai sikerére 1.10 az odds, a döntetlenre 9.00, míg az Espanyol vendégsikerére 21.00 szorzóval lehet fogadni.

A várható kezdőcsapatok:
  • Real Madrid: Casillas – Arbeloa, Ramos, Pepe, Marcelo – Illaramendi, Modric – C. Ronaldo, Isco, Di Maria – Benzema.
  • Espanyol: Casilla – López, Colotto, Moreno, Fuentes – Sanchez, Rodriguez – Stuani, Pizzi, Simao – Garcia.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Leave a Reply