by

Dél-Afrika készen áll a tornára

2015. January 18. Sunday in Egyéb, Hírek

Hétfő este játssza első csoportmeccsét az Afrika Kupán Dél-Afrika labdarúgó válogatottja, ellenfele pedig a tavalyi világbajnokságon remeklő Algéria lesz.

Generic

Shakes Mashaba, a dél-afrikaiak szövetségi kapitánya úgy érzi, minden készen áll ahhoz, hogy sikeresen szerepeljenek a tornán. Könnyű dolga azonban nem lesz a 2010-es vb rendezőjének, hiszen Algériával, Ghánával és Szenegállal került egy csoportba. Mashaba optimizmusa azonban nem véletlen, hiszen irányítása alatt a válogatott még egyszer sem kapott ki – novemberben például 2-0-ra verte Elefántcsontpartot.

A Bafana Bafana kilenc mérkőzésen ötször nyert, négyszer döntetlent játszott, így az egyenlítői-guineai tornára magabiztosan érkezett a csapat. Mashaba tehát optimista, annak ellenére, hogy a “halálcsoportba” került az együttese.

“Ahogy azt már korábban is mondtam, pokolian nehéz négyesbe nyertünk besorolást” – mondta a szakember. “Először azzal az Algériával játszunk, amelyik jelenleg a kontinens legjobb együttese, rengeteg jó játékosával a keretében. Afelől biztos vagyok, hogy mind a tizenhat válogatott meg szeretné nyerni első meccsét a tornán. Ha ez nekünk összejön, már kevesebb gondunk lesz.”

Mashaba tudja, soha nem könnyű az első találkozó az Afrika Kupán, viszont azzal is tisztában van, hogy bármi megtörténhet.

“Mindent összevetve, felkészültek vagyunk, készen állunk jó eredményt elérni a nyitómeccsünkön” – folytatta. “Egy meccsen bármi megtörténhet, és tudjuk, mi sem vagyunk egy rossz csapat.”

Dél-Afrikához hasonlóan Algériának is relatív új kapitánya van, méghozzá Christian Gourcuff személyében, aki augusztus óta irányítja az észak-afrikai nemzeti együttest. Ez idő alatt Algéria majdnem minden meccsét megnyerte: Malitól azonban kikapott novemberben, míg egy hete Tunéziával 1-1-es döntetlent játszott.

Algéria győzelmét 1.83 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 3.40, Dél-Afrika sikerére pedig 4.50 az odds.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply