by

Csertői a Videoton ellen javíthat

2014. March 9. Sunday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

A kiesés elől menekülő Paks télen kinevezett vezetőedzője, Csertői Aurél volt csapata, a Videoton ellen készül, amely a második helyen áll a tabellán, négy pontra a listavezető Debrecentől.
Simon Attila

Simon Attilától tartanak leginkább a fehérváriak.

Továbbra sem szerepel túl fényesen a Paks az NB I-ben, az első tavaszi fordulóban a csapat 1-0-ra kikapott idegenben a Puskás Akadémiától, így a 14. helyen áll a 16 csapatos bajnokságban, utoljára még szeptemberben, a Kaposvár ellen tudott nyerni. A múlt héten kiállították Bori Gábort, aki ezért nem játszhat a Videoton elleni hazai bajnokin vasárnap.

A télen egyébként nem volt nagy játékosmozgás Pakson, Lázok János, aki ősszel a Győrben szerepelt kölcsönben, visszatért, valamint Pápáról leigazolták Tóth Bencét, négy játékos, Heffler Norbert, Hullám Attila, Csorba Szabolcs és Tóth Dániel pedig távozott. A legnagyobb változás, hogy a kispadon Horváth Ferencet az a Csertői Aurél váltotta, akivel 2006-ban a Vidi története során először megnyerte a Magyar Kupát. Most Csertői volt csapata ellen készül.

A Videoton az első tavaszi fordulóban 1-1-es döntetlent játszott a Pécs otthonában, egy újabb pontvesztéssel távolabb kerülhet céljától, a bajnoki cím megszerzésétől. Szolnoki Roland, a csapat fiatal védője a góllövőlistát vezető paksi csatárra, Simon Attilára hívta fel a figyelmet.

“Az NB I-ben már nincs könnyű mérkőzés, a paksi sem lesz az. Múlt héten volt szerencsém látni a Puskás Akadémia elleni bajnokijukat, egy nagyon masszívan védekező együttesről van szó, amely a biztos védekezésre épített kontrákkal operál. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy több remek képességű, kapura is veszélyes játékos is van a zöld-fehéreknél, elég, ha a góllövőlistát vezető Simon Attilára gondolunk. Ha a védelmük jól zár majd vasárnap, nem lesz egyszerű feltörni azt, de bízom a csapatban és abban, hogy gólt, gólokat szerezve elhozzuk a három pontot” – mondta Szolnoki.

A Paks győzelmére 4.33 az odds, a döntetlenre 3.50, a Videoton sikerére pedig 1.72 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply