by

Csak a győzelem segíthet a Galatasarayon

2013. December 9. Monday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Roberto Mancini
Élethalálharcot vív egymással kedden a Galatasaray és a Juventus labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája B csoportjának zárófordulójában. Az már korábban eldőlt, hogy a Real Madrid biztosan továbbjutott, és az is biztos, hogy az FC Köbenhavn nem léphet tovább.

 

A második helyen álló Juventusnak hat, a Galatasaraynak négy, az FCK-nak szintén négy pontja van. Amennyiben a Juve pontot szerez Isztambulban, biztosan nyolcaddöntős, hiszen egy esetleges dán siker esetén is egymás elleni mérleg tekintetében jobban áll. Ha a Galatasaray nyer, akkor az olaszok kiesnek, a törökök pedig csatlakoznak a BL elitmezőnyéhez, egymás elleni eredményekben ugyanis szintén jobbak lennének az FCK-nál.

Az olaszok legnagyobb problémája, hogy még mindig nem számíthatnak Andrea Pirlóra, de a Galata olasz szakvezetője, Roberto Mancini szerint ez nem fogja megzavarni honfitársait.

“Pirlo olyan alapjátékos, aki mindig meghatározza a mérkőzés képét. De a torinói középpálya azért nem olyan gyenge így sem, hiszen ott van Arturo Vidal, Claudio Marchisio és Paul Pogba” – nyilatkozta Mancini a Tuttosport érdeklődésére.

A Manchester City korábbi edzője szerint nagyon nehéz lesz begyűjteni mindhárom pontot, de azt sulykolja csapatának, hogy nem szabad félve pályára lépni.

“Az aggaszt bennünket, hogy a Juventus már egy döntetlennel is boldog lehet, hiszen egy pont már továbbjutást ér neki. A legnagyobb tisztelettel várjuk, mert Európa egyik legjobb csapata, de ha nyugodtan játszunk, meglephetjük. Előny, hogy otthon játszunk, és egy futballmérkőzésen bármi megtörténhet” – tette hozzá.

A két csapat október 2-án, Mancini bemutatkozó mérkőzésén 2-2-re végzett egymással Torinóban, akkor a hazaiaknál Vidal és Fabio Quagliarella, a vendégeknél Didier Drogba és Ümüt Bülüt volt eredményes.

A keddi visszavágón a Galatasaray győzelmére 4.20 az odds, a döntetlenre 3.60, míg a Juventus idegenbeli sikerére 1.95 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply