by

Costa Rica még sikeréhes

2014. July 4. Friday in Hírek, Világbajnokság 2014

Celso Borges
A világbajnokság negyeddöntőjébe jutott közép-amerikai együttes nagyon szeretne meglepetést okozni a Hollandia elleni szombati mérkőzésen is.

 

Még nem elégedett meg az eddig elért történelmi sikerrel Costa Rica labdarúgó-válogatottja, Celso Borges szerint akár a hollandok ellen is sikerülhet a továbbjutás.

“Teljesen más mérkőzés vár ránk, mint eddig, de a játékunk ettől még nem változik meg. Ugyanazzal a lelkesedéssel, taktikával és odaadással lépünk pályára, mint eddig, és reméljük, hogy ezt a párharcot is sikerrel vívjuk meg” – jelentette ki a Costa Rica-i középpályás Celso Borges. “Már több kihívást is megoldottunk, egységesek vagyunk, és remélem, bebizonyítjuk, hogy miért jutottunk el ilyen messzire ezen a vébén. Sikeréhesek vagyunk, és ez döntő lehet a továbbjutás szempontjából.”

Borges egyáltalán nincs meglepve, hogy a holland válogatott eljutott a legjobb nyolc közé, hiszen az európaiak már az előző két világbajnokságon is megmutatták erejüket. “Tényleg nagyon örülök, hogy egy ilyen remek csapat vár ránk, és még inkább hízelgő ránk nézve, hogy eddig eljutottunk” – tette hozzá.

Costa Rica szombaton Salvador városában játszik majd Hollandiával, rendes játékidőben elért győzelmére 8.00 az odds, a döntetlenre 4.33, míg az európai együttes 90 perc alatt kiharcolt sikerére 1.50 szorzóval lehet fogadni. A meccs továbbjutója az Argentína-Belgium negyeddöntő győztesével csatázhat majd a fináléba kerülésért.

A Costa Rica-i sajtó amiatt aggódik, hogy a görögök elleni büntetőpárbaj hőse, Keylor Navas kihagyta a szerdai edzést. A 27 éves játékos a hírek szerint vállsérüléssel küzd, és csak óvatosságból nem edzett együtt társaival.

“Óvatosnak kel lennünk, ezért inkább pihenést írtunk elő a számára, és rajta tartjuk a szemünket” – nyilatkozta Erick Sanchez, a csapat orvosa.

A hollandoknál az a fő kérdés, hogy mexikóiak elleni nyerőcsere, Klaas-Jan Huntelaar kezdő lesz, vagy ismét a kispadon vár majd bevetésre. A Schalke csatárát ráadásul összeboronálták a Liverpoollal, a hírek szerint az angol klub őt vinné a minden bizonnyal Barcelonába igazoló Luis Suárez helyére.

“Egyelőre a világbajnokságra koncentrálok, majd után egyeztetek jelenlegi klubommal és az ügynökömmel” – zárta rövidre a polémiát Huntelaar.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply