by

Betegség tizedeli a németeket

2014. July 4. Friday in Hírek, Világbajnokság 2014

Mats Hummels
Németország nagy nehézségek árán jutott túl az előzetesen könnyebbnek ígérkező nyolcaddöntő összecsapáson Algéria ellen, most jóval nehezebb kihívás előtt áll a Nationalelf.

 

A negyeddöntőben a francia válogatott vár majd a Nationalelfre, ami komoly erőpróba lesz, tekintetbe véve, hogy influenzás megbetegedés sújtja a játékosok egy részét.

Algéria ellen megvívott mérkőzésen még csak a védő Hummels küzdött a vírussal, de mára kiderült, hogy a német csapatból hét játékos is kidőlt, mely hatással lehet a negyeddöntő összecsapásra. Joachim Löw elismerte, hogy csapata nehéz helyzetben van, nyilatkoztában nem titkolta a betegségeket.

“Hét játékosomat fertőzte meg az influenza” – mondta a német szakvezető, majd így folytatta: “Jelenleg nem olyan rossz a helyzet, lehetséges, hogy a légkondicionálás, az utazás vagy a hőmérséklet változás is szerepet játszik ebben. Nem szeretnék nagy felhajtást csinálni ebből az ügyből, reméljük, hogy hamarosan jobb lesz a helyzet.”

A kapitány kifejtette továbbá, reméli, hogy csapata jobban teljesít majd, mint az afrikaiak elleni nyolcaddöntőben:

“Jobban kell játszanunk a franciák ellen. A legutóbbi győzelmet az akaraterőnknek köszönhetjük. A mérkőzés első felében gyengék voltunk, sok labdát adtunk el, amely felhozta Algériát, amely szép ellentámadásokat vezettek belőlük”.

Löw nem árulta el, mely labdarúgókat döntötte ágynak az influenza, az viszont biztosra vehető, hogy Hummels teljesen felépült már és bevetésre kész lesz a Franciaország elleni mérkőzésen. További hír, hogy Lukas Podolski, a német válogatott egyik csatársztárja is közel jár a felépüléshez húzódása után.

Franciaország rendes játékidőben elért sikerére 3.10 az odds, a döntetlenre 3.25, míg a franciák 90 perc alatt kiharcolt győzelmére 3.10 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply