by

Benitez veszélyes Fiorentinára számít

2014. March 23. Sunday in Hírek, Olasz Serie A

Rafa Benitez

A Serie A vasárnapi játéknapján a harmadik helyen álló Napoli a negyedik Fiorentinát fogadja. Rafa Benitez, a hazaiak mestere kulcsfontosságú mérkőzésről beszél.

 

A Napoli viszonylag kényelmes helyzetben várja a Fiorentina elleni rangadót, hiszen jelenleg a harmadik, még BL-indulást érő pozíciót foglalja el, a negyedik firenzeieket tíz ponttal megelőzve. Mindez azt jelenti, hogy egy esetleges vereséggel sem kerülne veszélybe a dobogó, győzelem esetén pedig szinte bizonyossá válna a BL-indulás.

A nápolyiak célja azonban nem a harmadik hely, hanem a dobogó második foka, ennek eléréséhez három pontos hátrányt kellene ledolgozni a Roma mögött.

“Továbbra is a második hely a célunk, ennek eléréséhez győznünk kell a Fiorentina ellen. A következő három bajnoki kulcsfontosságú lesz, de még ezt követően is lesz hét meccsünk, vagyis semmi sem dől el, akármi is lesz az eredmény vasárnap” – jelentette ki Benitez.

A szakvezető szerint támadásban és védekezésben is javulnia kell csapatának, a Fiorentina ellen azt várja játékosaitól, hogy ne hagyják a meccs végére a döntést, mielőbb lőjék meg a győzelemhez szükséges gól(oka)t.

A Napoli csütörtökön még a Porto ellen játszott Európa Liga-mérkőzést, igaz, a firenzeiek sem frissek, mert ők a Juventus ellen léptek pályára ugyanebben a sorozatban. Mindkét csapat búcsúzott a további küzdelmektől az EL-ben, így javítani szeretne az egymás elleni bajnokin.

A Napoli győzelmére 1.80 az odds, a döntetlenre 3.60, a Fiorentina sikerére 4.33 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply