by

Bayern-Manchester United a negyeddöntőben

2014. March 21. Friday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

A címvédő Bayern München a Manchester Uniteddel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

 

A két csapat legutóbb a 2009/10-es idény negyeddöntőjében mérkőzött egymással, akkor a müncheniek az első mérkőzésen 2-1-re diadalmaskodtak, az Old Traffordon elszenvedett 3-2-es vereségükkel pedig idegenben lőtt több góllal jutottak tovább. Legemlékezetesebb párharcuk ugyanakkor az 1999-es barcelonai finálé volt, amelyben egészen az utolsó pillanatokig vezetett a Bayern, ám a Vörös Ördögök a ráadásban két gólt szerezve végül elhódították a trófeát.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) székházában tartott pénteki sorsoláson kiderült, hogy egy spanyol csapat biztosan ott lesz a legjobb négy között, ugyanis a Barcelona az Atlético Madriddal került össze. Érdekesség, hogy a két gárda ebben a szezonban három alkalommal találkozott egymással, és mindannyiszor döntetlenre végeztek.

Egy évvel ezelőtt az elődöntőben találkoztak, most pedig már a nyolc között összecsap egymással a Real Madrid és a Borussia Dortmund. Tavaly a német együttes már az első mérkőzésen tetemes előnyt szerzett, hiszen Robert Lewandowski mesternégyesének köszönhetően 4-1-re kiütötte a madridi csapatot, amely a visszavágón csak két góllal tudott nyerni.

A Paris Saint-Germain tavaly a sorozat ugyanezen szakaszában elbukott a Barcelonával szemben, Zlatan Ibrahimovicék most a Chelsea-vel találkoznak.

Az első mérkőzéseket április 1-én és 2-án rendezik, míg a visszavágókra egy héttel később kerül sor. Az elődöntő sorsolását április 11-én tartják, a sorozat döntőjét május 24-én Lisszabonban játsszák.

A negyeddöntő párosítása:

  1. FC Barcelona (spanyol)-Atlético Madrid (spanyol)
  2. Real Madrid (spanyol)-Borussia Dortmund (német)
  3. Paris Saint-Germain (francia)-Chelsea (angol)
  4. Manchester United (angol)-Bayern München (német)

sgg \ slr \ sag

MTI 2014. március 21., péntek 12:37

Related Articles

Leave a Reply