by

Az éllovast fogadja a Bolton

2014. April 21. Monday in Angol Championship, Hírek

Bogdán Ádám

Az angol Championship 44. fordulójában két jó formában lévő csapat találkozik egymással: a Bolton Wanderers a Leicester Cityt fogadja. Jó meccsre van kilátás, és a csapatok tabellán elfoglalt helyezésük alapján nem szabad sok következtetést levonnunk.

 

A Bogdán Ádámot is foglalkoztató Bolton csupán a 14. helyen áll a 24 csapatos bajnokságban, viszont az elmúlt 13 fordulóban csupán egyszer kapott ki, hét alkalommal pedig a győzelmet is megszerezte. Ennek köszönhetően a magyar válogatott kapus csapatával elindult felfelé a tabellán, viszont már túl későn, hiszen matematikailag sincs már esélye arra, hogy az első hatban zárjon.

Brazil középpályására nem számíthat a Wanderers, Andre Moritznak már a Doncaster Rovers elleni, idegenbeli mérkőzést is ki kellett hagynia, és nagy valószínűséggel a most futó szezonban már nem fog pályára lépni. A tavaly szerződtetett játékos kiesése még úgy is nagy fejtörést jelent Dougie Freedman menedzser számára, hogy alapembernek egyáltalán nem számított, hiszen 23 meccsén csak hétszer volt kezdő, ugyanakkor hét gólja mellett van három asszisztja is.

Több sérültje is van a Boltonnak Moritzon kívül. Medo Kamara (influenza) és Alan Hutton (térd) játéka kérdéses, utóbbi az előző fordulóban sérült meg. Mark Daviesre biztosan nem számíthat Freedman, ahogy másik két középpályására, Stuart Holdenre (térd) és Darren Pratleyre sem (váll). Utóbbi két labdarúgó valószínűleg a jövő héten már bevethető lesz, ahogy a két belső védő, Marc Tierney és Joe Riley is.

A Leicesternek jóval kevesebb gondja van, csupán Jamie Vardy és Jeff Schlupp maródi. Utóbbi győztes gólt szerzett a Queens Park Rangers elleni rangadón szombaton, viszont megsérült, Nigel Pearson menedzser pedig nem fog kockáztatni, Paul Koncheskyt fogja játszatni kedden. Amennyiben a “rókák” győzni fognak, úgy matematikailag is bebiztosítják első helyüket.

A Bolton Wanderers győzelmét 3.25 szorzóval lehet megjátszani, míg a döntetlenre 3.50, a vendég Leicester City sikerére pedig 2.30 az odds.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply