by

Arteta: Most a bajnokságra kell koncentrálni

2014. April 14. Monday in Egyéb, Hírek

Mikel Arteta

Rengeteg sérülés hátráltatja az Arsenalt a 2014-es esztendőben, Mikel Arteta, a londoniak középpályása szerint pedig emiatt nem tudtak olyan teljesítménnyel előrukkolni, aminek köszönhetően harcban lennének még a bajnoki címért.

 

Amíg az Arsenal az FA-kupában egészen a döntőig menetelt, addig a Bajnokok Ligájából búcsúzott, a Premier League-ben pedig azért harcol, hogy visszaszerezze negyedik helyét az Evertontól. Arteta – akinek jövője egyelőre bizonytalan – szerint nagyon rosszkor jött a sérüléshullám, hiszen átlagosan heti két mérkőzést játszottak, ami soknak bizonyult a megrövidült keretnek.

“Nagyon örülök a döntőbe kerülésnek, hiszen sokat szenvedtünk” – mondta a 32 éves spanyol a Wigan Athletic elleni győztes kupaelődöntőt követően.

“Szerintem megérdemeltük, és remélem, sikerül meg is nyernünk. Most már ideje ismét jobban összpontosítani a bajnokságra, hiszen a BL-ért harcolunk. Sok minden történt az elmúlt négy hétben. Nyolc játékosunk is megsérült, míg közvetlen riválisaink jó eredményeket értek el ellenünk, ez pedig kicsit kibillentett minket addigi magabiztosságunkból a szezon fontos szakaszában. Most még van pár hetünk a javításra.”

Már kedden megkezdheti a felzárkózást az Arsenal, a West Ham Uniteddel játszik. Az FA-kupa májusi döntőjében majd a szintén élvonalbeli Hull City lesz az ellenfele – a “tigrisek” vasárnap egy nagyon izgalmas mérkőzésen, 5-3-ra győzték le a harmadosztályú (League One) Sheffield Unitedet. A sheffieldiek kétszer is vezettek, de Hull 4-2-re fordítani tudott, a hosszabbítás perceiben pedig még mindkét csapat betalált egyszer-egyszer.
Az Arsenal kupagyőzelmét 1.28 szorzóval lehet megjátszani, míg a Hull City sikerére 3.75 az odds. A finálét május 17-én rendezik, természetesen a londoni Wembleyben.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply