by

A Milanon csak a munka segít

2014. January 24. Friday in Hírek, Olasz Serie A

A Milan hazai pályán kikapott és kiesett az Olasz Kupából. Kaká szerint nem beszélni, hanem dolgozni kell Milánó piros-fekete felében.
Mario Balotelli

Balotelliéktól távol került az európai porond.

A Milan idei vesszőfutása az edzőváltás után is folytatódott, a csapat Clarence Seedorffal a kispadon 2-1-re kikapott hazai pályán az Udinesétől, és ezzel kiesett az Olasz Kupából. Pedig a hazai kupasorozat jelenthetett némi reményt a Milan következő szezonbeli nemzetközi kupaindulására, ám a kieséssel már az Európa Ligában való szereplés is távolra került.

A Serie A-ban mindössze 11. Milannak ez már a nyolcadik veresége volt a szezonban, és nagyon valószínűnek tűnik, hogy jövőre csak a hazai porondra kell koncentrálnia. Kaká szerint ez a tény nagyon elszomorította a csapat tagjait az Udinese elleni vereség után.

“Ezt nagyon nehéz elfogadni, nagyon sokat kell fejlődnünk. Nagyon nehéz megbarátkozni azzal, hogy hazai pályán estünk ki a kupából, és ezzel jelentősen megnőtt az esélye annak, hogy jövőre nem szerepelünk Európában. Ez nagyon elszomorító” – ismerte el a brazil irányító, aki szerint hiába nagy kudarc a kiesés, nem szabad ezen leragadni. A csapatnak meg kell beszélni a történteket, de a beszédnél sokkal fontosabb, hogy keményen kell dolgozni azért, hogy ilyesmi ne fordulhasson ismét elő.

A 11. helyezett Milan vasárnap a 14. Cagliari otthonában szerepel az olasz bajnokság 21. fordulójában: a hazai győzelem oddsa 3.80, a döntetlenre 3.30, a vendégek sikerére 2.00 a szorzó.

A Cagliari öt meccs óta nyeretlen, míg a Milan elmúlt öt bajnokijából kettőt megnyert, kettőt elvesztett, egyen pedig döntetlent játszott.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply