by

A Manchester City fiatalja Monacóban próbálkozik

2015. August 29. Saturday in Egyéb, Hírek

Ötéves szerződést kötött a Monaco Marcos Lopesszel, ő négy év alatt mindössze öt felnőtt meccsen szerepelt a Manchester Cityben.

Generic

A brazil származású labdarúgó a Benficában nevelkedett, és mindössze 16 évesen igazolt Angliába a Manchester Citybe. Az angol csapatban azonban nem volt képes biztosítani a helyét még a kispadon sem, négy év alatt mindössze öt találkozón lépett fel a Cityben. Az elmúlt szezont már a Lille-ben töltötte a támadó középpályás, 27 találkozón 3 gólt szerzett a francia első osztályban. A portugál U21-es válogatott nem várt tovább a lehetőségre Manchesterben, és az átigazolási szezon vége előtt megegyezett a Monacóval.

Az AS Monaco pénteken bejelentette, hogy öt éves szerződést kötött Lopesszel.

“Nagyon sajnálom, hogy nem volt alkalmam rendesen elköszönni a csapattársaimtól, mindenkinek köszönöm a segítséget, elsősorban Patrick Vierának” – nyilatkozta a 20 éves Lopes búcsúzóul.

A Monaco három forduló után ugyan még veretlen, de csak egyszer nyert, az első fordulóban a Nice ellen. A Lille és a Toulouse elleni döntetlen után a csapat visszacsúszott a nyolcadik helyre, hétvégi ellenfele pedig a címvédő Paris Saint-Germain lesz.

A Monaco vasárnapi sikerének a szorzója 4.20, a döntetlenre 3.25, a vendégek győzelmére 2.00 az odds.

A két csapat legutóbbi hat bajnoki meccse döntetlennel zárult. Az elmúlt szezonban a PSG 2-0-ra verte a Monacót a Francia Kupában.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply