by

A gyenge hajrá McClaren állásba került

2015. May 26. Tuesday in Angol Championship, Hírek

Felbontotta Steve McClaren szerződését a Derby County csapata, miután nem sikerült legalább rájátszást jelentő helyen végeznie a másodosztály idei szezonjában.

Steve McClaren

Az egykori angol szövetségi kapitány némi légióskodás után – dolgozott kétszer a holland Twenténél és egy évet lehúzott a német Wolfsburg élén is – 2013 nyarán csatlakozott a Harry Redknapp vezette Queens Park Rangers edzői teamjéhez, de néhány hónap múlva elfogadta a Derby ajánlatát.

A 2013-14-es évadban a csapat eljutott a playoffba, egészen a döntőig menetelt, de ott éppen a Queens Park Rangers győzte le 1-0-ra. A 2014-15-ös szezonban sem lehetett más a cél, mint a feljutás, és egy döcögősebb kezdés után jól is haladt a csapat, kilenc olyan forduló volt, amely után a bajnokság élén állt. Még a 34. fordulót követően is az első helyen volt, de az utolsó 13 bajnoki közül mindössze kettőt nyert meg.

De így is maradt esélye a hat közé jutásra, az utolsó játéknap előtt a hatodik helyen állva a Readinget fogadta, de hazai pályán 3-0-ra kikapott, és végül csak a nyolcadikként zárt.

“A klub alaposan kielemezte a bajnokságban történteket, és úgy döntött, nem McClarennel folytatja a munkát” – állt a Derby közleményében.

“Nagyon csalódott vagyok” – reagált menesztése hírére a szakember. “A klub nagyon sokat jelentett nekem, és egyáltalán nem terveztem, hogy távozom. Miközben mindenki elégedetlen a szezon végén történtekkel, én még mindig hiszek abban, hogy megtörtént az igazi előrelépés. Nem fogadom el azt a vádaskodást, hogy a pletykák, amelyek szerint én a Newcastle-nél folytatom a munkát, alapjaiban befolyásolták volna a csapat teljesítményét. Maradni akartam, és biztos voltam abban, hogy jövőre sikeresek leszünk.”

Az angol szezonból már csupán egy mérkőzés, az FA-kupa döntője van hátra, a szombati fináléban az Arsenal az Aston Villával játszik. A londoniak győzelmére 1/2 az odds, a döntetlenre 31/10, míg a birminghami együttes sikerére 11/2 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply