by

Máris megvan Bravo helyettese

2016. August 26. Friday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Claudio Bravo
Az Ajaxból Jasper Cillessent igazolta le a Barcelona, aki a valószínűleg a Manchester Cityhez igazoló Claudio Bravót fogja helyettesíteni.

A katalánok végül úgy döntöttek, hogy az elmúlt idénnyel ellentétben, nem versenyeztetik a különböző sorozatokban kapusaikat, hanem elengedik Claudio Bravót a Manchester Cityhez. Josep Guardiola nem elégedett Joe Harttal, ezért merült fel a chilei leigazolása. A Barcelona keretében azonban így csak két kapus maradna, Marc-Andre ter Stegen mellett Jordi Masip áll Luis Enrique rendelkezésére, ezért szerződtették az Ajax hálóőrét.

Az amszterdamiak 13 millió euróért engedték el a holland bajnokságban kétszer a legjobb kapusnak választott Cillessent, akinek barcelonai szerződésének kivásárlási összegét 60 millió euróban határozták meg.

“Egy álom vált valóra” – kommentálta szűkszavúan Cillessen Barcelonába igazolását a közösségi médiában.

A 27 éves kapus a NEC csapatában kezdte karrierjét, majd 2011-ben igazolt az Ajaxba, amelyben az elmúlt két évben a csapat legjobbjává választották.

Cillessen a holland válogatottban 2013-ban mutatkozott be, összesen 30-szor húzhatta magára a holland címeres mezt, két éve még alapember volt a világbajnokságon, idén azonban nem jutott ki a válogatottal az Európa-bajnokságra.

A Barcelona a Szuperkupa-diadal után kiütéses győzelemmel kezdte meg szereplését a spanyol bajnokságban, a Real Betis elleni 6-2-es siker után pedig vasárnap az Athletic Bilbao vendége lesz: a hazai győzelemre a szorzó 6.50, a döntetlenre 4.33, a vendégek sikerére 1.50.

A bilbaóiak vereséggel kezdték a Primera Division küzdelmeit, 2-1-re kaptak ki a Sporting Gijontól.

Forrás: Unibet

Leave a Reply