by

Pogba 15 napot kapott

2016. May 4. Wednesday in Hírek, Olasz Serie A

Paul Pogba
A Juventus ötödször nyerte meg sorozatban a bajnokságot, a torinóiak az elején adtak két hónap előnyt a többieknek és még így is elsők lettek.

Ehhez kellett az a hihetetlen sorozat, ami még most is tart, a csapat utolsó 26 bajnokijából 25-öt megnyert, csak a Bologna otthonában vesztett pontot a 0-0-s döntetlen alkalmával.

A bajnoki cím besöprése után a vezetőség már a jövőn gondolkozik, és a Juventusnál a következő idényben a Bajnokok Ligája-diadalt célozzák meg. A csapat 2015-ben döntőt játszott a Barcelona ellen, amit 3-1-re elbukott, idén pedig a negyeddöntőben esett ki a Bayern München ellen, pedig a visszavágón sokáig 2-0-ra vezetett. A Juve egyik meghatározó játékosát, Paul Pogbát több helyről is csábították korábban, és az olasz sportnapilap, a La Gazzetta Dello Sport szerint a vezetőség 15 napot adott neki, hogy eldöntse, marad-e a Zebráknál.

A 23 éves középpályás az olasz bajnokságban 34 meccsen 8 gólt szerzett, és volt mellé 13 gólpassza is, vagyis hozzátette a magáét a nagy közöshöz. A vezetés hajlandó megemelni Pogba fizetését, ezzel is jelezve számára, hogy számítanak rá. Közben a Juventus arra készül, hogy Alvaro Moratát is megtartsa, a Real Madridnak ugyanis visszavásárlási joga van a spanyol csatárra.

A Juventus ezt szeretné megelőzni azzal, hogy 25 millió eurót fizetne Moratáért, aki a bajnokságban hét, a Bajnokok Ligájában két gólt szerzett. Szintén nyitott még a kolumbiai szélső, Juan Cuadrado ügye, aki csak kölcsönben van a Juventusnál, és a következő idényt várhatóan az őt kölcsönadó Chelsea-nél kezdi majd, ahol a korábbi Juve-edző, Antonio Conte lesz majd a főnöke.

A Juventus a bajnokság utolsó előtti fordulójában a már kiesett Verona otthonába látogat. A Verona győzelmére a szorzó 6.00, a döntetlenre 4.33, a Juventus sikerére 1.50.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply