by

A Galatasaray csábítja Mikelt

2016. May 4. Wednesday in Egyéb, Hírek

John Obi Mikel
A Galatasaray a nyáron szerződtetné a jelenleg a Chelsea-ben szereplő John Obi Mikelt, de a középpályás maradna jelenlegi kenyéradójánál.

Mikel sosem tartozott azon játékosok közé a Chelsea-nél, akit a cselei vagy éppen a lőtt góljai után istenítettek a szurkolók. A középpályán azonban mindig fáradhatatlanul robotolt, még akkor is, ha éppen nem számított alapembernek. A szezonban például csak elvétve kapott lehetőséget, amíg José Mourinho volt a menedzser, a portugál menesztése óta azonban Guus Hiddinknél állandó tagja a kezdőnek. Ezt jól bizonyítja, hogy 2016-ban csak a Newcastle United és a Norwich City ellen nem volt ott a csapatban.

A 29 éves labdarúgót több csapat is örömmel látná a soraiban, ügynöke pedig ezt nem is tagadta, és elárulta, főleg kínai klubok hajtanak az aláírásáért.

“A Chelsea már tett lépések afelé, hogy meghosszabbítsa a jövő nyáron lejáró szerződését” – fogalmazott John Shittu. “Ő azonban még nem döntött, azt mondta, csak a szezon után kíván foglalkozni a jövőjével. Rengeteg csapat érdeklődik iránta, közülük három kínai.”

Egybehangzó sajtóértesülések pedig arról írnak, hogy Mikelt a Galatasaray is szerződtetni akarja, és heti 110 ezer angol fontos fizetést kínáltak neki, ami a jelenlegi bérének közel a duplája. Mivel most még élő szerződése van a játékosnak a londoniakkal, ezért a törököknek fizetniük kell a jelenlegi klubjának is. Mikel piaci értékét a mértékadó transfermarkt.de tízmillió euróra becsüli, ő azonban már döntött: maradni akar.

A Galatasaray szerda este a Török Kupa elődöntőjének visszavágóján fogadja a Rizespor gárdáját. A hazaiak az odavágón megnyugtató, 3-1-es sikert arattak, így magabiztosan várhatják a második találkozót.

A Galatasaray győzelmére a szorzó 1.80, míg a döntetlenre 3.75, a vendég Rizespor sikerére pedig 4.20.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply