by

2022-ben még válogatott szeretne lenni Ronaldo

2016. February 10. Wednesday in Hírek, Spanyol Primera Divízió

Cristiano Ronaldo
Cristiano Ronaldo 37 éves koráig szeretne Portugália labdarúgó-válogatottjában szerepelni, a Real Madrid világklasszisa kijelentette, hogy a 2022-es katari világbajnokság lesz az utolsó, amikor nagy világversenyen a nemzeti csapat mezét magára ölti.

Az 1985-ös születésű futballista erről hétfőn beszélt, amikor átvette a 2014-15-ös szezon gólkirályának járó díjat. Ronaldóval kapcsolatban az utóbbi időben egyre több pletyka merült fel, spanyol és angol lapok tudni vélik, hogy hamarosan elhagyhatja a Realt. A Granada elleni 2-1-es győzelem alkalmával gyenge teljesítményt nyújtó játékos ugyanakkor azt mondta, tervei szerint kitölti a szerződésében lévő két évet, és csak utána gondolkodik majd azon, hogy mit tegyen.

“Előre is tervezek, bevallom, nagyon várom már a 2022-es katari világbajnokságot. Szerintem az lehet életem utolsó vébéje, és egyben az utolsó világversenyem is. Szeretem az országot, gyakran nyaralok Dubajban” – mondta.

Az AS madridi sportnapilap szerint Ronaldo teljesítménye statisztikailag is gyengébb a jelenlegi szezonban, a lap azt írta, hogy a 2009-es Manchesterből való érkezése óta ez az első szezon, amikor 23 bajnoki alatt kevesebb gólt szerzett (19-et), mint ahány mérkőzést játszott. A 2015-16-os szezonban eddig az összes tétmérkőzést figyelembe véve 30 alkalommal volt eredményes, de csak a gyengébb spanyol és BL-ellenfelekkel szemben volt elemében, a Paris Saint-Germain, illetve a La Liga 2-6. helyezettjei ellen képtelen volt a gólszerzésre.

A statisztika szerint szombaton sem róla szól majd a meccs, a Real Madrid ugyanis a 6. helyezett Athletic Bilbaót fogadja, a hazaiak győzelmére a szorzó 1.25, a döntetlenre 5.75, míg a baszkok vendégsikerére 11.00. A szeptember 23-i, bilbaói meccsen a Real 2-1-re nyert, akkor a két vendéggólt Karim Benzema szerezte.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Leave a Reply