by

Egyenlítői-Guinea még nem állna meg

2015. February 5. Thursday in Egyéb, Hírek

Érdekes körülmények között jutott be a legjobb négy közé a házigazda Egyenlítői-Guinea a labdarúgó Afrika kupán. Az együttes úgy ment tovább Tunézia ellen, hogy a 91. percig nem sok esélye volt a gólszerzésre.

 

Javier Balboa

Akkor a mauritiusi játékvezető, Rajindraparsad Seechum befújt egy elképesztő tizenegyest (el is tiltották utólag fél évre az indiszponált bírót), az észak-afrikaiak ugyan hevesen reklamáltak, de ez nem zavarta Javier Balboát, aki bevágta a büntetőt, kiharcolva ezzel a hosszabbítást. Ott aztán Balboa lőtt egy gyönyörű szabadrúgás gólt, és négy közé juttatta csapatát.

Ez azért óriási dolog, mert a FIFA-világranglista 118. helyén álló együttes eddig csak kétszer vehetett részt az Afrika-kupa 16-os döntőjében: amikor rendező volt. Esteban Becker szövetségi kapitány ugyanakkor teljesen kizárja a rosszalló hangokat, és játékosai teljesítményét dicsérve abban bízik, hogy sikerül folytatni a nagyszerű sorozatot.

“Minden mérkőzés egy másik történet, most Ghána következik. Csak a győzelemre gondolunk, szeretnénk folytatni a sorozatot. Örülünk az eddig elért sikernek, de valami többre is vágyunk” – nyilatkozta az argentin szakvezető.

“Egy hónappal ezelőtt ennek a csapatnak nem volt történelme, de ezek a játékosok hisznek abban, hogy most valami egészen különleges dolognak a részesei. A szerencséért meg is kell dolgozni, és a játékosaim megtanultak védekezni, illetve támadni. Szeretnénk megélni a mérkőzés minden egyes pillanatát” – tette hozzá.

Az ellenfél Ghána csapata lesz, amely egy Szenegál elleni vereséggel nyitotta a kontinenstornát, azóta azonban csak győzött. A csoportban Algériát 1-0-ra, a Dél-afrikai Köztársaság válogatottját 2-1-re, majd a negyeddöntőben Guineát 3-0-ra verte.

A nyugat-afrikai együttes 12. alkalommal jutott el az Afrika-kupa elődöntőjébe – beleértve a legutóbbi négy viadalt is -, de 1982 óta nem szerzett aranyérmet. Ghána győzelmére 1.75 az odds, a döntetlenre 3.50, míg Egyenlítői-Guinea sikerére 5.25 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply