by

Nagy átalakulás előtt a Győri ETO

2014. December 20. Saturday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Vasile Miriuta
Évről évre elképesztő játékos mozgás figyelhető meg a Győri ETO FC labdarúgócsapatánál. Az együttes tavaly még Pintér Attilával kezdte meg az évadot, majd a szövetségi kapitánnyá választott szakembert Horváth Ferenc követte a kispadon.

 

A tréner a nyáron nagytakarítást végzett a csapatban, tizenkét játékos távozott és hat érkezett. A csapatnál azonban a gyengébb szereplés miatt újabb váltásra került sor, decemberben már Miriuta László ült a kispadon, akinek ugyancsak más elképzelései vannak az összetételt illetően.

A klub hivatalos honlapja szerint a vezetés és a szakmai stáb úgy döntött, hogy megfelelő ajánlat esetén nem gördít akadályt kilenc játékos távozása elé. Amennyiben megfelelő ajánlat érkezik, úgy élő szerződése ellenére szabadon tárgyalhat más klubokkal Valentin Babic, Leandro Martinez, Michal Svec, Völgyi Dániel, Dudás Ádám és Varga Roland, illetve a nyáron igazoltak közül Sváb Dániel, Stieber András és Milos Kocic is. A Kisalföld úgy tudja, hasonló sors várhat a szlovák kapusra, Lubos Kamenarra, a román középpályásra Mihai Nicorecre és a szerb védőre, Lazar Sztanisicsre is.

Van, aki önszántából távozik, a kétszeres magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes, ötszörös válogatott Takács Ákos 32 évesen jelentette be visszavonulását, ő a jövőben edzőként szeretne dolgozni.

A hírek szerint Miriuta elsősorban Romániából erősítené meg a csapatot, a kiszemeltjei között három kolozsvári játékos található: Ciprian Deac és Mihai Minca a játékosa volt már a CFR-nél is, míg Dan Bucsa az Universitatea Cluj csapatát erősítette.

Egy játékos már érkezett, a tízszeres bosnyák válogatott Miroslav Stevanovic 2009- és 2012 között a Vojvodinát erősítette, de az újvidékiek Palicra, majd Banja Lukára is kölcsönadták. 2013-ban a Sevilla szerződtette, de csupán hét mérkőzésen játszott, előbb kölcsönbe az Elchéhez, majd az Alavéshez került.

A spanyol klub nagyon nem érezte meg hiányát (13 meccsen egyszer volt eredményes), jelenleg a Segunda División 11. helyén áll, de ha szombaton nyerte a Girona vendégeként, akkor közelebb kerülne a rájátszást érő hatodik helyhez. A hazaiak győzelmére 1.83 az odds, a döntetlenre 3.40, míg az Alavés sikerére 4.50 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply