by

Abidal visszavonult

2014. December 20. Saturday in Egyéb, Hírek

Ahogy azt az utóbbi időben már több helyen is olvasni lehetett, Eric Abidal befejezi profi pályafutását, és visszavonul – ezt maga a 35 éves francia labdarúgó jelentette be pénteken sajtótájékoztatón.

Generic

Eric Abidal első profi klubja az AS Monaco volt, 14 évvel ezelőtt szerződött a Hercegségbe, majd játszott a Lille-ben, az Olympique Lyonban, hat éven át erősítette a Barcelonát, aztán visszatért a Monacóhoz, legutóbbi pedig a görög Olimpiakosz Pireuszban szerepelt.

A Lyonnal háromszor nyert francia bajnokságot, a Barcelonával pedig szinte minden fontos címet bezsebelt, kétszeres Bajnokok Ligája-, kétszeres UEFA Szuperkupa-, háromszoros Spanyol Kupa-, kétszeres Spanyol Szuperkupa-győztes, valamint négyszeres spanyol bajnok a katalán együttessel. A 67-szeres francia válogatott játékos a Barcelona focistájaként rákbetegségen esett át, amelyből felépült, és visszatért a pályára. Abidal májában 2011-ben találtak tumort, ezért előbb megoperálták, majd 2012-ben szervátültetésen kellett átesnie.

“Büszke vagyok rá, hogy részese lehettem az Olimpiakosz történelmének” – mondta Abidal a pireuszi sajtótájékoztató. “Szeretném megköszönni mindenkinek a klubnál, hogy hittek és bíztak bennem. Hálás vagyok az edzőimnek is, akikkel dolgozhattam karrierem során, valamint az orvosoknak, akik kezeltek a nehéz időkben, sohasem felejtem el őket. Itt az idő, hogy új fejezetet kezdjek meg az életemben.”

Abidal hozzátette, hogy egyelőre nem szeretne a labdarúgással foglalkozni, mindenképp pihenésre van szüksége, aztán majd eldönti, hogy hogyan tovább. Korábban arról lehetett olvasni, hogy a Barcelonánál tárt karokkal várják Abidalt a vezetőségben, ha befejezi a pályafutását.

A tabella második helyén álló Olimpiakosz a görög bajnokságban szombaton a tizedik Kalloni otthonába látogat, immár Abidal nélkül, a hazaiak győzelmére 11.00, a döntetlenre 5.75, a vendég pireusziak sikerére pedig 1.25 az odds.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply