by

Handanovic újabb tizenegyest fogott

2014. November 29. Saturday in Hírek, Olasz Serie A

Az Inter kapusa zsinórban a hatodik tizenegyesét hárította a Dnyipro Dnyipropetrovszk elleni Európa Liga-meccsen, a milánóiak győzelmükkel a csoport élén jutnak tovább.

Nemanja Vidic

Az Inter már az 5. forduló előtt magabiztos előnnyel vezette az F csoportot, az ukránok elleni győzelemmel nemcsak a továbbjutást biztosította be, hanem az első helyét is. A Dnyipro némi meglepetésre előnyt szerzett idegenben, sőt, a 28. percben már két góllal is vezethetett volna. A vendégek tizenegyeshez jutottak, amelyet Jevhen Konopljanka végzett el. Azonban az ukránok játékosa kihagyta a büntetőt, illetve Samir Handanovic kivédte. A szlovén kapus remek sorozatot produkál az utóbbi időben, a csütörtöki volt zsinórban a hatodik védett tizenegyese.

A bravúros hárítás után az Inter magához tért, Zdravko Kuzmanovic két perc múlva egyenlített. Azonban így sem volt könnyű dolga a fordítást illetően Roberto Mancini alakulatának, amely a második félidőt végig emberhátrányban játszotta le, miután Andrea Ranocchia piros lapot kapott. Pablo Osvaldo ennek ellenére az 50. percben már vezetést szerzett, az Inter végül 2-1-re nyert.

Handanovic a meccs után szerényen értékelte érdemeit a győzelem kapcsán.

“Az én munkám védeni, és igyekszem ezt a tudásom legjavát nyújtva teljesíteni” – mondta a kapus. “Keményen meg kellett küzdeni ezért a győzelemért, eleinte nem játszottunk jól, de megvolt a szükséges szellem.”

Handanovic korábban a Verona, a Cagliari, a Torino, a Parma és a Sampdoria ellen védett büntetőt.

Az Inter a hétvégén a Roma otthonában lép pályára: a hazai győzelem oddsa 1.75, a döntetlenre 3.75, a vendégek sikerére 4.75 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply