by

Óvatosságra int az Everton edzője

2014. September 21. Sunday in Angol Premier Liga, Hírek

Roberto Martinez
Különös helyzet állt elő az Everton labdarúgócsapatánál, a hosszú idő után ismét európai kupaszerepléshez jutó liverpooli együttes a Premier League első négy fordulójában az idegenbeli mérkőzéseken eredményesebben szerepelt, mint otthon.

 

A West Bromwich Albion pályáján aratott 2-0-s győzelem, illetve a Leicester City elleni pontszerzés (2-2) persze könnyebbnek is tűnt, hiszen a Goodison Parkban a Chelsea és az Arsenal látogatott eddig, előbbi 6-3-ra nyert, utóbbi ellen pedig hiába vezetett az Everton 2-0-ra a 83. percig, 2-2-es döntetlen lett a végeredmény.

A csütörtöki, Wolfsburg elleni Európa Liga-csoportmérkőzés azonban azt jelezte, nagyon jó formában vannak Roberto Martinez tanítványai, a csapat alaposan megszórta a németeket, és végül egy öngól mellett Seamus Coleman, Leighton Baines és Kevin Mirallas találataival 4-1-re győzött.

Vasárnap a Crystal Palace érkezik, amely az eddigi teljesítményével nem nyűgözte le szurkolóit. A londoni együttes az Arsenaltól (1-2) és a West Ham Unitedtől (1-3) kikapott, a legutóbbi két fordulóban pedig döntetlent játszott a Newcastle United (3-3) és a Burnley (0-0) ellen.

Martinez a mérkőzés előtt óvatosságra intett, és emlékeztetett a Palace elmúlt szezonban bemutatott nagy hajrájára, amivel sikerült kiharcolni a bennmaradást. Ennek egyik pontja éppen egy Everton elleni idegenbeli 3-2-es siker volt.

“Nem hiszem, hogy egy átmeneti időszakban lenne ellenfelünk, Neil Warnock kollégám fantasztikus edző és tökéletesen ismeri a játékosait. A Palace az elmúlt szezont végén fenomenális teljesítményt nyújtott, és hasonlót várok tőle vasárnap is. Azt hiszem, egy olyan ellenfelet fogunk látni, amely tökéletesen tudja, mit akar tenni a pályán” – nyilatkozta Martinez.

A hazaiaknál Sylvain Distin felépült, így lehet, hogy ő jut majd szóhoz a kisebb sérüléssel bajlódó Baines helyén. Samuel Eto’o kezdő lehet. A vendégeknél Marouane Samak ismét játszhat, Joe Ledley és Wilfried Zaha viszont sérült.

A hazaiak győzelmére 1.50 az odds, a döntetlenre 4.20, míg a Palace idegenbeli sikerére 8.00 szorzóval lehet fogadni.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply