by

Szivics: Most kiderül, hol tartunk

2014. August 30. Saturday in Hírek, Magyar NB I., OTP Bank Liga

Tomislav Szivics
Tomiszlav Szivics, a Diósgyőr labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint együttese csak tanulhat a vasárnapi ellenféltől, a Debrecentől, amely ellen most megmutathatják, hogy hova jutottak az elmúlt egy évben.

 

Az NB I hatodik fordulójának egyik legnagyobb rangadóját Diósgyőrben rendezik, ahol a DVTK a Debrecent fogadja. A miskolciak fantasztikusan kezdték a bajnokságot, az öt meccsükből négyet megnyertek, egy pedig döntetlenre végződött, így 13 ponttal a második helyen állnak a tabellán a 15 pontos Videoton mögött, ilyen jól még soha nem rajtolt a Diósgyőr az NB I-ben.

A bajnoki címvédő Loki ezzel szemben két győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel, 7 ponttal csupán a nyolcadik, de ez nagyrészt azért van, mert a nemzetközi kupaporondon is szerepelt a csapat, így sokszor tartalékosan állt ki a bajnokikon. Ez a továbbiakban nem lehet probléma, ugyanis csütörtökön a svájci Young Boys kiejtette az Európa-ligából a Debrecent, így Kondás Elemér vezetőedzőnek nem kell tovább pihentetnie kulcsjátékosait. Bár elképzelhető, hogy a csütörtöki meccs miatt vasárnap még fáradtabbak lesznek a Loki focistái. Sérülés miatt pedig szinte biztosan nem játszhat a Szakály Péter, René Mihelic, Selim Bouadla hármas.

Tomiszlav Szivics, a Diósgyőr vezetőedzője a mérkőzés előtt érdekes nyilatkozatot tett. “A Debrecen egy nagyon nagy iramú, remek meccset játszott csütörtökön a Young Boys együttesével. Most egy olyan csapat jön hozzánk, amely a magyar bajnok, és amelytől mi csak tanulhatunk, ezt nem szégyellem kimondani. Tavaly akkor kezdtünk el együtt dolgozni a játékosokkal, amikor kaptunk egy négyest Debrecenben, most lemérhetjük, hogy az elmúlt egy év alatt hova jutottunk.”

A tavalyi bajnokságban Debrecenben a Loki 4-0-ra megverte a Diósgyőrt, míg a miskolci meccsen 1-1-es döntetlen született. Most a hazai pályán játszó DVTK győzelmére 2.50, a döntetlenre 3.20, a DVSC sikerére pedig 2.87 a szorzó.

Forrás: Unibet

Related Articles

Leave a Reply