by

A Real került közelebb a BL-döntőhöz

2014. April 24. Thursday in Hírek, UEFA Bajnokok Ligája

Szerdán este gigászok feszültek egymásnak a madridi Bernabeu stadionban, a Real Madrid a Bayern Münchent fogadta a Bajnokok Ligája elődöntőjében.
Angel Di Maria

A madridiak kevés helyzetükből egyet értékesítettek a címvédő ellen.

A címvédő bajorok már a meccs elején bizonyították, hogy nyerni érkeztek Spanyolországba, jelentős mezőnyfölényre tettek szert, de komoly lehetőségeik nem voltak. A Real Madrid ezzel szemben amikor eljutott a müncheni kapuig, veszélyt is teremtett ott, és a 19. percben megszerezte a vezetést, Fabio Coentrao beadása után Karim Benzema passzolt Manuel Neuer kapujába.

A bajorok a szünet után is nagy fölényben fociztak, egy-két helyzetet ki is alakítottak, de az egyenlítés nem akart összejönni, míg a Real a kontrákban bízott, de ők sem jártak több sikerrel. A végeredmény 1-0 lett, így a madridiak kerültek közelebb a BL-döntőhöz, de a Bayern ellen Münchenben pokoli nehéz dolguk lesz a visszavágón.

Még a madridiak is elismerték, hogy az 1-0 roppant sovány előny, és egyáltalán nem biztos, hogy elég lesz a visszavágón, igaz, egy rúgott gólra már háromszor kellene válaszolnia a Bayernnek a továbbjutáshoz.

“Tovább kell tanulmányoznunk az ellenfél játékát, hogy megfelelően felkészüljünk, hiszen csak így juthatunk a fináléba. Jó kis mérkőzés volt ez a mai, szoros és igen-igen intenzív, és egy olyan csapattal találkoztunk, amely szereti birtokolni a labdát. A fordulást követően megpróbáltuk pár kontrával, labdaszerzéssel megzavarni őket, mert tovább szerettük volna növelni előnyünket, hiszen az 1–0 nem biztos, hogy elég lesz” – nyilatkozta Sergio Ramos, a madridiak védője.

A Real szombaton a kiesés elől menekülő Osasunát fogadja a La Ligában. Győzelmére 1.05 az odds, a döntetlenre 13.00, a pamplonaiak diadalára 34.00 a szorzó.

Forrás: Unibet

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply