by

Európa Liga – Hajnalék a Steauát fogadják, Husztiék a Twentéhez utaznak – ELŐZETES

2012. September 19. Wednesday in ÉLŐ közvetítés, Előzetes, Hírek, UEFA Európa Liga

A Videoton genki vendégjátéka mellett további 23 mérkőzést rendeznek csütörtökön a labdarúgó Európa Liga csoportkörének első fordulójában.

Magyar szempontból egyértelműen a legutóbb bajnoki ezüstérmes fehérváriak belgiumi fellépése emelkedik ki Köteles László együttese ellen, ugyanakkor két másik mérkőzésen is lesz/lehet magyar játékos a pályán: a Hajnal Tamást foglalkoztató VfB Stuttgart a román Staeua Bucurestit fogadja, míg az utóbbi időben bombaformában játszó Huszti Szabolcs és csapata, a Hannover a holland Twentéhez látogat.
A stuttgartiak nagyon gyengén kezdték a bajnoki szezont, három meccsen csupán egyetlen pontot szereztek, s Hajnal sem játszott eddig kiemelkedően, ezért is lenne a gárda számára fontos a győzelem a román együttes ellen. Huszti és a Hannover ugyanakkor eddig minden várakozást felülmúl, a magyar játékos két gólnál és öt gólpassznál, csapata pedig hét pontnál jár a bajnoki idényben, s a tabellán jelenleg a harmadik.

 A játéknap rangadóját Londonban rendezik majd, ahol a Tottenham Hotspur az olasz bajnokságban százszázalékos Laziót látja vendégül. Az angol együttes a pontvadászatot nem kezdte jól, múlt szombatig két döntetlennel és egy vereséggel állt, a Reading ellen aztán sikerült megszereznie első sikerét az új vezetőedző, a portugál Andre Villas Boas irányításával.

Csoportkör, 1. forduló:

G csoport:
  • Genk (belga)-VIDEOTON FC 21:05 ó
  • Sporting Lisboa (portugál)-FC Basel (svájci) 21:05 ó
A csoport:
  • Young Boys (svájci)-FC Liverpool (angol) 19 ó
  • Udinese (olasz)-Anzsi Mahacskala (orosz) 19 ó
B csoport:
  • Hapoel Tel-Aviv (izraeli)-Atlético Madrid (spanyol) 19 ó
  • Plzen (cseh)-Académica (portugál) 19 ó
C csoport:
  • AEL Limasszol (ciprusi)-Borussia Mönchengladbach (német) 19 ó
  • Fenerbahce (török)-Olympique Marseille (francia) 19 ó
D csoport:
  • Marítimo (portugál)-Newcastle United (angol) 19 ó
  • Girondins Bordeaux (francia)-FC Bruges (belga) 19 ó
E csoport:
  • VfB Stuttgart (német)-Steaua Bucuresti (román) 19 ó
  • FC Köbenhavn (dán)-Molde (norvég) 19 ó
F csoport:
  • Dnyipro (ukrán)-PSV Eindhoven (holland) 19 ó
  • Napoli (olasz)-AIK Solna (svéd) 19 ó
H csoport:
  • Internazionale (olasz)-Rubin Kazany (orosz) 21:05 ó
  • Partizan Beograd (szerb)-Neftci (azeri) 21:05 ó
I csoport:
  • Olympique Lyon (francia)-Sparta Praha (cseh) 21:05 ó
  • Athletic Bilbao (spanyol)-Hapoel Kiryat Shmona (izraeli) 21:05 ó
J csoport:
  • Maribor (szlovén)-Panathinaikosz (görög) 21:05 ó
  • Tottenham Hotspur (angol)-Lazio (olasz) 21:05 ó
K csoport:
  • Rapid Wien (osztrák)-Rosenborg (norvég) 21:05 ó
  • Bayer Leverkusen (német)-Metaliszt Harkiv (ukrán) 21:05 ó
L csoport:
  • Levante (spanyol)-Helsingborg (svéd) 21:05 ó
  • Twente (holland)-Hannover 96 (német) 21:05 ó

scp \ sgr \ sag

MTI 2012. szeptember 19., szerda 10:00


A mérkőzéseket ÉLŐben közvetítjük.

Sportfogadás - Unibet

Related Articles

Leave a Reply